Így érdemes táplálkozni edzés előtt

A sportolás előtti táplálkozásról rengeteg tévhit kering. A nem megfelelő étkezés, vagy az edzés előtti étkezés elhagyása eredménytelenné teszi a legkeményebb edzést is, emellett rosszulléteket is von maga után. 

fehérje


Rengeteg tévhit kering az egészséges életmódot élő, és/vagy diétázó emberek köreiben. Ennek többsége az edzéssel kapcsolatos területeket érinti. Az egészséges táplálkozás, kiváltképp azon személyeknél, akik a testük formálására is időt szánnának, kiemelten fontos. A táplálékok minősége mellett a mennyiséget és a fogyasztási időpontokat is figyelembe kell venni, hogy az aktív sportolással eltöltött idők alatt is a legjobbat hozhassuk ki a testünkből. A legnagyobb tévhiteknek a következő állítások bizonyulnak: 1. Éhgyomorra kell edzeni, mert jobban ég a zsír. 2. Bármit lehet enni előtte, hiszen úgy is le lesz dolgozva. 3. Mozgás előtt néhány órával már semmit sem szabad enni.

Ezek a téves állítások már több száz ember kedvét vették el a testmozgástól, hiszen a helytelen étkezés miatt az eredmény láthatósága gyakran meg sem mutatkozik, emellett gyakori rosszul léteket is okoz, melyek a hányingerben, hányásban, szédülésben, gyengeségben, gyomor fájdalmakban és más kellemetlen tünetekben nyilvánulnak meg. Az edzés előtti utolsó táplálkozást ajánlott másfél, két órával megejteni, hogy a mozgás kezdetére már ne legyen tele a gyomor, így a fent említett tünetek nagy része elkerülhető. A nehéz zsíros ételeket, vagy a tömény édességeket mindenképp hanyagolni kell, helyette fehérje dús ételeket érdemes választani, amik még hatékonyabbá teszik az erőfeszítéseket. Közvetlen edzés előtt is lehet étkezni, ilyenkor azonban szigorúan csak néhány falatot ajánlott enni, melyek könnyedén emészthetőek.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Novemberi hibák

Novemberi hibák

Ezt ne kövesd el a hónapban?

Apróságok jelzik, hogy több egyedüllétre lenne szükséged

Apróságok jelzik, hogy több egyedüllétre lenne szükséged

Hét jel, ami arra utal, hogy nincs szükséged társaságra.

Nem nagy napokon, hanem unalmas szerdákon dől el az életünk

Nem nagy napokon, hanem unalmas szerdákon dől el az életünk

A pszichológusok szerint nem a nagy fogadalmak, hanem apró döntések formálják az életünket.

Halottak napi jó tanácsok

Halottak napi jó tanácsok

Így könnyítheted meg a megemlékezést.

Ebből a tesztből kiderülhet, hogy mit keresel az életben

Ebből a tesztből kiderülhet, hogy mit keresel az életben

Mire lenne szükséged még az idén?

A kedvenc bögréd mesél a személyiségedről

A kedvenc bögréd mesél a személyiségedről

Mit árul el az, hogy milyen bögréből szeretsz inni?

Ezek a dolgok akadályozhatnak a jó alvásban

Ezek a dolgok akadályozhatnak a jó alvásban

Vidd ki a hálószobából a mentális terhet jelentő eszközöket!

Lábfej-teszt

Lábfej-teszt

Milyen ember lehetsz a lábujjaid formája alapján?

Októberi fejlődés

Októberi fejlődés

Miben kellene változnod a hónapban?

Októberi életmódtanácsok

Októberi életmódtanácsok

Így hozhatod ki a legtöbbet a hónapból!

http://ujhazak.com