Inszomnia, ezért nem tudsz nyugodtan aludni

Az alvászavarok mindig is jelen voltak az emberiség életében. Alkalmanként mindenkinél felüti a fejét az alvászavar, viszont vannak, akiknél a probléma már krónikusnak számít, melyet kezelni kell. Tonna számra találhatók a patikák polcain különböző nyugtatók, altatók, gyógynövények, melyekből teák és gyógyhatású készítmények készülnek.

Ugyanakkor, mint a gyomot is a kertből, csak akkor tudjuk megszüntetni, ha a gyökereit tárjuk fel, majd távolítjuk el.

images

Inszomnia, álmatlanság

Akkor beszélhetünk erről az alvászavarról, ha az illetőnek csökken az alvásideje, romlik a minősége azáltal, hogy az éjszaka folyamán gyakran ébred fel és nehezen alszik vissza. Hosszútávon krónikus fáradtsághoz vezethet, mert az egyén nem tudja magát kipihenni sem fizikai, sem pszichés szinten, így napközben is alul teljesítenek a szervezet funkciói.

Külső tényezők, okozók

Az alvás ideje előtt történő elektromos eszközök használata nehezítik a nyugodt alvást, mert éjszaka is érik a sugárzások az agyat, melyek nem hagyják pihenni. A nehéz ételek fogyasztása szintén okozhat problémákat, mert a gyomor egész éjjel emészt, mikor neki is aludnia kéne. A pulzus-, vérnyomás emelő italok, ételek, zajok, időjárás változás,  illetve a mozgásszegény életmód is okozhatja az álmatlanságot.

Lelki okok

Amennyiben tartós a jelenség, akkor biztosak lehetünk benne, hogy magunkban, lelkünk mélyén kell keresni a kiinduló pontokat. Az inszomnia leggyakrabban a félelmekre, szorongásra és a stresszre vezethető vissza. Félelem igazi önmagunk felvállalásától, a haláltól, a gyengeségtől, a tekintély elvesztéstől és más olyan félelmektől, amiket elnyom magában az ember napközben. Okozhatja a túlzott felelősség, nyomás, uralkodási vágy, illetve az is, ha képtelenek vagyunk elszakadni a napközben történt eseményektől. Ezeket leginkább az önismerettel, stresszoldó technikákkal és meditálással lehet megoldani. Számot kell vetnünk magunkkal és szembe nézni mindazzal, amivel eddig nem mertünk. Így nem csak nyugodt éjszakáink lesznek, hanem nyugodt életünk is.

Hozzászólások

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

Az év utolsó feladata

Az év utolsó feladata

Ezt kellene még megtenned idén, hogy tiszta lappal indíthasd 2026-ot!

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

Vicces ünnepi történetek.

Decemberi életmódtanácsok

Decemberi életmódtanácsok

Hozz ki minél többet a hónapból!

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Sokat elárul rólad az, amit először tennél az alábbi helyzetben.

Karácsonyi hibák

Karácsonyi hibák

Mivel ronthatod el az ünnepet?

Boldogság-teszt

Boldogság-teszt

Mi tehetne boldoggá?

Adventi életmódtanácsok

Adventi életmódtanácsok

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szeretnél nyugodtan készülni a karácsonyra!

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Milyen útravalót kaptál?

http://ujhazak.com