Itt az igazság a nemzedékről nemzedékre öröklődő tévhitekről!

Tizenhat tényként kezelt megállapítás, ami valójában tévedés.Az álhírek melegágyának tartják az internetet, ám az igazság az, hogy már a világháló elterjedése előtt is léteztek álhírek, olyan tények, amelyek nemzedékről nemzedékre öröklődtek, pedig nincs semmi valóságalapjuk.

Az alábbi listában tizenhat népszerű tévhitről derül ki az igazság.

1. Tilos újraforralni a vizet, mert a lehűlt vízben kicsapódó anyagok rákot okoznak. – Ha újraforraljuk a vizet, akkor megnő a deutérium, azaz a nehézhidrogén, de nem jelentős mértékben. Az újraforralástól viszont sokkal kevesebb lesz a kalciumsó.

2. Tanulmányok bizonyítják, hogy a vörös hajú nők gyakrabban lépnek félre a párkapcsolatokban, mint más hajszínű nők. – Ennek a tévhitnek a forrása az ókorból származik, ugyanis az emberek akkoriban abban hittek, hogy a vörös hajú nők a gonosz hírnökei, aminek oka az volt, hogy az ókoriak nem tudták megmagyarázni, hogy hogyan lehet valakinek vörös a haja.

3. A Vénusz az óramutató járásával ellentétes irányban forog a Nap körül. – Az igazság az, hogy a Vénuszt az különbözteti meg a többi bolygótól, hogy az óramutató járásával megegyező irányba forog.

4. Ha visszavágjuk hajunk végét, akkor a haj gyorsabban növekszik. – A levágott hajvégnek semmi köze a hajnövekedéshez. Az igazság az, hogy a haj annak hosszúságától függetlenül növekszik.

5. A bal agyféltekénk a logikáért, a jobb pedig az érzelmekért felel. – Valójában az emberi agy egyik féltekéjének sincs jól elkülöníthető képessége.

6. Az Antarktiszon azért tilos helikopterrel közlekedni, mert a pingvinek megpróbálnak felnézni a helikopterre és eldőlnek. – Nem létezik ilyen tilalom. Annyira nem, hogy valójában a helikopter a leggyakoribb közlekedési eszköz az Antarktiszon.

7. A borotválkozás felgyorsítja a szőr növekedését és vastagítja a szőrszálakat. – A borotválkozás után új szőrszálak nőnek, ezért tűnnek vastagabbnak a korábbiaknál.

8. Tüsszentéskor minden szervünk leáll egy pillanatra, még a szívünk is. – Ez a tévhit még a középkorban terjedt el, ugyanis akkoriban abban hittek az emberek, hogy a tüsszentés halálos lehet, mert olyankor rengeteg levegő távozik hirtelen a testből. Mára már kiderült, hogy a tüsszentéskor csak az intrathoracalis nyomás nő meg a testben, ami megváltoztatja a szívfrekvenciát, de az rövid időn belül normalizálódik.

9. Az evolúció során az emberi agy mérete a háromszorosára nőtt. – Valójában ennek a megállapításnak az ellenkezője történt, ugyanis a neandervölgyi ember koponyája tizenöt százalékkal nagyobb volt.

10. Az alkohol megöli az agysejteket. – Ez sem teljesen igaz. Az alkohol tényleg okozhat sérüléseket az agysejtekben, de megölni nem tudja azokat, vagyis az agysejtei nem halnak el annak, aki alkoholt iszik.

11. Két éves börtönbüntetésre ítélik a házasságtörőket Dél-Koreában. – 1953 óta tényleg létezett olyan törvény, ami két éves börtönnel büntette a házasságtörésért Dél-Koreában, de azt 2015-ben eltörölték, mert sértette a magánélethez való jogokat.

12. A testmozgás gyógyítja a rövidlátás. – Igaz, hogy léteznek olyan gyakorlatok, amelyek javíthatnak a rövidlátáson, de ezek inkább a megelőzésben segítene. Ha a rövidlátás már bekövetkezett, akkor a gyakorlatok nem segítenek.

13. A tiltott gyümölcs egy alma volt. – A Bibliában egy szó sem esik arról, hogy az Éva által leszakított tiltott gyümölcs alma volt.

14. A Big Ben óratornyot börtönként használták az 1504-ben. – Egyrészt a Big Ben nem torony, hanem a Westminster-palota harangja. Másrészt 1859-ben épült, tehát aligha lehetett börtön több, mint 300 évvel korábban.

15. Ha egy alvó embernek kérdéseket teszünk fel, akkor minden kérdésre az igazat fogja válaszolni. – Valójában az, aki alszik, csak az alvás bizonyos szakaszában képes válaszolni, és akkor is csak olyan válaszokat ad, amelyek az álmához köthetőek.

16. A lenyelt rágógumit hét évig emészti a gyomor. – Ezzel csak a szülők próbálják elérni, hogy a gyerekek ne nyeljék le a rágógumit. Valójában a rágóval ugyanaz történik, mint a többi élelmiszerrel: a gyomornedv lassan feloldja.

(Forrás: vilagunk.hu)


Hozzászólások

Milyen változáson esik át a személyiséged nyáron?

Milyen változáson esik át a személyiséged nyáron?

Ebből a személyiségtesztből kiderül, hogy melyik oldalad dominál az évszakban.

Ismerd meg a legnagyobb erényedet!

Ismerd meg a legnagyobb erényedet!

Ha választasz egy képet, akkor megtudhatod, hogy miben van a legerősebb.

Mennyire élvezed az életet?

Mennyire élvezed az életet?

Válassz egy képet, majd olvasd el a londoni pszichoanalitikus csoport neked szóló elemzését!

Az először észrevett állat árul el titkokat a személyiségedről

Az először észrevett állat árul el titkokat a személyiségedről

Mit veszel észre legelőször a lenti képen?

Mely cipők elengedhetetlenek bármely nő ruhatárából?

Mely cipők elengedhetetlenek bármely nő ruhatárából?

A női cipők sokfélesége izgalmas, de néha zavarba ejtő lehet, ezért fontos, hogy legyenek olyan alapdarabjaink, melyek minden alkalomhoz passzolnak.

Ebből a tesztből kiderül, hogy milyen a kisugárzod!

Ebből a tesztből kiderül, hogy milyen a kisugárzod!

Mit látnak benned mások?

Autópálya matrica vásárlás az interneten? Igen!

Autópálya matrica vásárlás az interneten? Igen!

2023-ban az érvényes autópálya matrica beszerzés legkényelmesebb, legegyszerűbb módja nem más, mint amikor online vásároljuk meg azt. A gyorsaságon kívül azonban az e-matricának más előnyei is vannak. Nézzük meg a tudnivalókat!

Férfi okosóra - funkcionális kiegészítő minden férfinak

Férfi okosóra - funkcionális kiegészítő minden férfinak

A karórákat gyakran ékszerként kezeljük, a férfiak esetében gyakran az egyetlen. Az évek során a karórák sokat fejlődtek, és már nem csak az idő mérésére szolgálnak, hanem számos érdekes és hasznos funkcióval rendelkeznek, amelyek mindig rendelkezésünkre állnak.

Kezdődik a lagziszezon: népszerű alkalmi ruhák esküvőre

Kezdődik a lagziszezon: népszerű alkalmi ruhák esküvőre

Esküvői vendégként nehéz az öltözködés? Olvasd el tippeinket az ideális alkalmi ruha kiválasztásához!

Most kiderül, hogy milyen ember vagy valójában!

Most kiderül, hogy milyen ember vagy valójában!

Válaszd ki az alábbiak közül a legjobban tetsző szemet, majd olvasd el a neked szóló jellemzést!

http://ujhazak.com