Miért betegszünk le, ha elkezdődik a szabadságunk?

Nem Murphy a hibás, amiért a pihenésünket lázzal kezdjük.sickVisszatérő jelenség, hogy amikor végre megkezdhetjük a jól megérdemelt szabadságunkat, akkor ledönt a lábunkról a láz, és a pihenésünk első napjait kénytelenek vagyunk betegség miatt az ágyban tölteni.

Az ismétlődő szituációra gyakran csak legyintünk, hogy ez is Murphy törvénye, ám ez nem igaz, mert csakis mi tehetünk arról, hogy az éves szabadságunk első napján belázasodunk. Ennek oka ugyanis a stressz, amiből még több kijut nekünk, ha közeledik a vakációnk.

Wolfgang Wesiack, a Német Belgyógyászok Szakszövetségének egyik vezetője elmondta, hogy nagyon sok munkavállaló, aki stresszes körülmények között dolgozik, erején felül akar teljesíteni a munkahelyén, miközben a magánéletében is megtesz mindent azért, hogy a dolgai rendben menjenek, majd azt várja, hogy a szabadsága beköszöntével egyszerre visszanyeri az energiáját.

Mivel a stressz szinte népbetegségnek számít, emiatt szinte észre sem vesszük, hogy mindennap túlterheljük a testünket és a szellemünket. A nyaralás megkezdésekor azonban hirtelen megszűnik a feszültség, és megjelennek a túlterhelés kellemetlen következményei.

Wesiack arról is beszélt, hogy az immunrendszer drasztikus mértékben képes legyengülni, amiért túlhajszoljuk magunkat, tehát nagyon könnyen összeszedhetünk egy-egy fertőző betegséget. A munkahelyi stressz mellett azzal is növeljük a betegségek megjelenésének esélyét, hogy túl nagy elvárásokat támasztunk a nyaralás elé.

workSokan eleve azzal stresszhelyzetet teremtünk, hogy rengeteg programot belezsúfolunk a 2-3 hetes szabadságunkba, mert úgy gondoljuk, hogy csak akkor lesz pihentető a nyaralásunk, ha sok megélnivalóval színesítjük. A túltervezett szabadság azonban csalódáshoz vezethet, mert nem jut időnk mindenre, főleg akkor nem, ha ágynak esve töltjük az első napokat. Ennek a következménye az, hogy a szabadságunk alatt feszültebbek vagyunk, mint akkor, ha dolgozunk.

Wesiack szerint a jelenségre az jelenthet megoldást, ha elkerüljük a szabadsággal szembeni irreális elvárásokat, valamint a munkanapokon is rendszeresítjük, hogy bizonyos időközönként pihenünk. Ha erre rászokunk, akkor megóvhatjuk a testi és lelki egészségünket, a vakációt pedig nem kell betegséggel kezdenünk.

A mindennapi pihenőket az étkezésekkel köthetjük össze. Amikor eszünk, akkor kapcsoljuk ki a dolgozó énünket, ne gondoljunk a következő tárgyalásra, megbeszélésre, hanem például menjünk étterembe a párunkkal, vagy sétáljunk egyet a parkban!

Ha sikerül tehermentesítésünk, akkor tulajdonképpen növeljük a terhelhetőségünket, mert sokkal jobb munkára leszünk képesek. Ugyanezt az eredményt érhetjük el azzal is, ha egy időre kikapcsoljuk a mobiltelefonunkat, és amiatt se érezzük rosszul magunkat, ha egy otthoni teendőt helyezzünk a munka elé!

(Forrás: webbeteg.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mi az, amit még te sem kedvelsz magadban?

Mi az, amit még te sem kedvelsz magadban?

Amit először meglátsz a képen, az ad választ arra, hogy melyik tulajdonságodon szeretnél változtatni.

Ezt árulja el a frizurád a lelki állapotodról

Ezt árulja el a frizurád a lelki állapotodról

Mit mesél a hajad?

UV-maszkban mennek dolgozni a kínaiak a hőségben

UV-maszkban mennek dolgozni a kínaiak a hőségben

Egészen másképp védekeznek az emberek a 40 fok ellen Európán kívül.

Etikettszabályok a strandon

Etikettszabályok a strandon

Szakértők árulták el, hogy mit illik és mit nem.

Ez a teszt megmutathatja, hogy milyen változáson eshettél át 2026 első felében

Ez a teszt megmutathatja, hogy milyen változáson eshettél át 2026 első felében

Miben lettél más?

Augusztusi feladatok

Augusztusi feladatok

Életmódtanácsok a hónapra.

A HR-esek rémálma a „titkos utazás”

A HR-esek rémálma a „titkos utazás”

Egyre többen gondolják úgy, hogy a világ másik végéről is dolgozhatnak, ha home office-ban vannak.

Apró dolgokkal teheted igazivá a nyári reggeleket

Apró dolgokkal teheted igazivá a nyári reggeleket

Tedd különlegessé a napindítást!

Ezt üzenik a megérzéseid

Ezt üzenik a megérzéseid

Mit próbál sugallni a belső hangod?

Nem működik a zselatinos fogyasztóital

Nem működik a zselatinos fogyasztóital

Dr. Stephanie Widmer sürgősségi szakorvos magyarázta el, hogy miért hatástalan a TikTokon terjedő zselatinos ital, amit a „természet Ozempicjeként” emlegetnek.

http://ujhazak.com