Miért félünk a sötétben?

A friss kutatásból kiderült, hogy mi áll a rettegés hátterében.darkMajdnem minden gyerek fél egy ideig a sötétben, de előfordul, hogy még felnőttként is bennünk marad a rettegés, ám a szakemberek szerint valójában nem a sötéttel, hanem az éjszakával van problémánk.

Egy friss kísérletből kiderült, hogy az emberek sokkal jobban megijednek a zajoktól, képektől, ha azokkal nem nappal, hanem éjszaka, este találkoznak még akkor is, ha a helyiségben egyébként világos van.

A Kínában végzett kutatás eredményéből kiderült, hogy az lehet az oka annak, hogy nappal kevésbé látunk félelmetesnek olyan dolgokat, amik este megijesztenek, hogy az agyunk átkapcsol éber üzemmódban, ha leszállt az éj, és ilyenkor sokkal ijedősebbek vagyunk.

Ezt a következtetést azt követően vonták le a kutatók, hogy megvizsgáltak 120 nőt, akiket külön-külön helyeztek el egy-egy ablaktalan, kocka alakú szobában. Az alanyok egyik részénél nappali világosság volt, a másik csoportnál nappal, de sötét, míg a harmadik szobában éjjeli, de világos környezet fogadta a nőket, a negyedik esetben pedig éjjel és sötétség uralkodott.

Miután az alanyok elfoglalták a helyüket, a kutatók száz ijesztő képet (például támadás) mutattak egy számítógép monitorán, majd ötven semleges fotót (például háztartási eszköz) vetítettek le. Ezenkívül száz ijesztő, és ötven semleges hangot is lejátszottak a résztvevőknek.

A kísérlet végén kiderült, hogy a semleges képek, és zajok érzékelését egyáltalán nem befolyásolta, hogy nappal, vagy éjszaka van-e. Az ijesztő dolgok esetében már megfigyelhető volt, hogy éjszaka ijesztőbbnek érzékelték őket az alanyok.

A kutatók szerint ennek oka az, hogy az őseinknek még bőven volt mitől félniük éjszaka, hiszen rengeteg veszély leselkedett rájuk, emiatt muszáj volt ébernek, óvatosnak maradniuk.

(Forrás: marmalade.hu)

Hozzászólások

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Tedd jobbá az életedet!

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az, ha megköszöni, hogy átengedték az úton.

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

A meteorológusok szerint több ok miatt jó a hideg levegő.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

2026-os feladat

2026-os feladat

Mi lesz a legfontosabb dolgod az évben?

Ebben lehet más 2026!

Ebben lehet más 2026!

Miben különbözhet a következő év a mostanitól?

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Életmódtanácsok, hogy ne rontsd el az új évet.

http://ujhazak.com