Üres fészek szindróma - mikor végleg kirepülnek a gyerekek a családi házból

Az üres fészek szindróma egy két oldalú jelenség. Megélhető egy csodás új lehetőségként az élettől, vagy egy nagy veszteségként, lelki krízisként is. 



Bizonyára a legtöbb szülő fő célja az, hogy egy talpraesett, önálló embert neveljen gyermekéből. Az iskolás évek után, beköszöntenek a munkás évek, ez pedig elkerülhetetlenül magával vonzza azt, hogy a felnőtté vált gyermek, elköltözzön otthonról. Ilyenkor az ember egyik szeme sír, a másik pedig örül normál esetben.

Az ilyenkor fellépő ambivalens, egymásnak ellentmondó érzések teljesen természetesek, hiszen az öröm mellett, az ember tudja, hogy bizony sok minden megfog változni a jövőben. A szerepkörök módosulnak, másképpen kell vásárolni, megtervezni a főzést, az ünnepeket, a ház csendesebb lesz és rengeteg idő szabadul fel. 

Az üres fészek szindróma noha a legtöbb embernél zavartalanul lezajlik, vannak, akiknél komoly elakadásokat is okozhatnak. Egyes kapcsolatokban ilyenkor válnak igazán láthatóvá a problémák, megjelenhet a lelki krízis, a szeparációs szorongás, valamint az alkoholizmusra és depresszióra való hajlam is. Természetesen a jelenség negatív oldalát azok tapasztalják meg intenzívebben, ahol a lelkiállapot egyébként sem volt teljesen stabil és kiegyensúlyozott. 

Nagyon fontos tehát, hogy az ember már időben felkészüljön arra, hogy a költözés egy nap be fog következni. Ha az ember kész tervekkel, ötletekkel rukkol elő, akkor sokkal könnyebben meglehet élni az elválás időszakát. Érdemes az érem pozitív oldalát nézni. Több szabadidő jut, több pénz marad meg, mely számtalan új módon felhasználható, esély nyílhat a házastársi kapcsolat javítására, a kevesebb házi munka, még több szabadidőt von maga után, mely akár egy új hobbi bevezetésére is kiváló lehetőséget ad. Intenzívebb tünetek esetén, krízisre jellemző tünetekkel, vagy alkohol problémákkal azonban fontos szakemberhez fordulni. 

Mi segíthet?:
- rendszeres kapcsolattartás
- belépés egy új közösségbe
- új hobbi 
- őszinte baráti kapcsolatok, érzelmek kibeszélése 
- új házi kedvenc 
- utazás 
- szükség esetén szakemberhez való fordulás 

(forrás: webmd)

Hozzászólások

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

Az év utolsó feladata

Az év utolsó feladata

Ezt kellene még megtenned idén, hogy tiszta lappal indíthasd 2026-ot!

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

Vicces ünnepi történetek.

Decemberi életmódtanácsok

Decemberi életmódtanácsok

Hozz ki minél többet a hónapból!

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Sokat elárul rólad az, amit először tennél az alábbi helyzetben.

Karácsonyi hibák

Karácsonyi hibák

Mivel ronthatod el az ünnepet?

Boldogság-teszt

Boldogság-teszt

Mi tehetne boldoggá?

Adventi életmódtanácsok

Adventi életmódtanácsok

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szeretnél nyugodtan készülni a karácsonyra!

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Milyen útravalót kaptál?

http://ujhazak.com