Eldugott magyar várak

A régmúlt emlékeit, rejtett kincseket őriznek hazánk kastélyai.

Járjunk bármerre az országban, biztos, hogy találunk egy várat, várromot vagy kastélyt, ami rengeteget mesélhet a történelemről. Az ilyen épületek közül némelyik nagy népszerűségnek örvend, míg sok másikról alig lehet hallani, pedig ezek a várak is tele vannak a régmúlt emlékeivel és rejtett kincseivel.Ozora vára: Tolna dombjai között található Ozora gyönyörű, 1416-ban épült vára, aminek jellegzetes belső udvara és erkélyei elsősorban a korabeli itáliai városok palotáit juttatják az ember eszébe.

A várhoz kapcsolódó történet szerint Zsigmond király híres, törökverő lovagja, Filippo Scolari első látásra beleszeretett Ozorai Borbálába, aki felé azzal akarta bizonyítani az érzelmeit, hogy itáliai építészekkel és kőfaragó mesterekkel megépítette neki a kor divatjának megfelelő reneszánsz kastélyt, ahol a pár élete végéig boldogan élhetett.

A helyiek Ozorai Pipónak nevezték Scolarit. A várkastély felszentelt kápolnájában napjainkban is őrzik Szent György csontereklyéit. A várban megtekinthető Ozorai Borbála budoárja, a Zsigmond-korabeli fegyverkiállítást, egy korabeli működő kályha, valamint a panoptikum, ahol korhű nemesi viseletekkel és hétköznapi használatú tárgyakkal ismerkedhetünk meg.

A néhány éve restaurált vár emeletén a legnagyobb magyar világutazók relikviáiból állítottak össze értékes gyűjteményt. Mindemellett néhány vendégszoba is felfedezhető, sőt, a szerelmesek akár el is tölthetnek itt egy romantikus estét.A Boldogkői vár: A Hernád folyó völgyében, egy sziklaszirten találhatóak a csodás Boldogkői vár romjai, ahonnan pompás kilátás nyílik a tájra.

A legenda szerint a muhi csata után IV. Béla király kénytelen volt menekülni, mert a tatárok üldözőbe vették.

Az uralkodó útja a zempléni Aszaló községbe vezetett, ahol senkivel sem találkozott, csak Bodóval, egy öreg koldussal, aki gondolkodás nélkül segített a királynak, akit jobbágynak öltöztetve bújtatott el egy borospincében.

Amikor a tatárok megérkeztek és a király után érdeklődtek, akkor Bodó úgy tett, mintha süket volna, ezért a tartások nem bajlódtak vele, hanem továbbálltak. Miután az ellenség az országból is távozott, IV. Béla bőkezűen meghálálta az öreg koldusnak a segítséget.

A király a környék jó néhány birtokát Bodónak adta, cserébe pedig csak annyit kért, hogy az öreg építsen egy várat a vidéken a következő öt évben, hogy megvédhesse a területét. Bodó hét lánya okos tervet eszelt ki, ugyanis csak ahhoz voltak hajlandóak férjhez menni, aki legalább egy évig részt vett a várépítésben.

A Bodókő névre keresztelt vár végül hét év alatt készült el, míg a hét leány egyszerre ment férjhez a frissen elkészült várban. Az esküvők után, a király javaslatára, Boldogkőnek kezdték emlegetni a várat, remélve, hogy Bodó lányai boldog házasságban fognak élni.Kisnána vára: A Heves megyei Gyöngyös közelében áll a Kisnánai vár, ahol rengeteg program várja a látogatókat. A vár a késő-középkorban használt nemesi rezidenciák egyik legszebbike, amihez érdekes legendák kapcsolódnak.

Az egyik legismertebb történet a szerelmesek álmát őrző sárkányról szól. A legenda szerint a Csehországból induló huszita mozgalom egyik csapta, amelyek Tomás alvezér irányított, elfoglalta Nánát. A várúr akkoriban Kompolti István volt, aki arra kérte a királyt, hogy szerezze vissza a husziták uralma alá került várat.

Zsigmond úgy döntött, hogy megteszi, amit tud, és úgy tett, mintha tárgyalni szeretne Tomás alvezérrel, ám az őt kísérő sereg ugrásra készen várakozott a vár előtt. A király tiszteletére nagy vacsorát rendeztek. Zsigmond kivárta a legalkalmasabb pillanatot, és bódító szert csempészett Tomás szeretőjének poharába, amitől Katka neki, és nem Tomásnak engedelmeskedett.

Ezzel a csellel Zsigmond megszerezte a vár kulcsait, majd amíg az őrök aludtak, addig a serege minden probléma nélkül bejutott a várba. Az éjszaka leple alatt mindenkit megöltek. A férfiak közül Tomás maradt utoljára életben, ám hiába küzdött, végül elfogták és a vártoronyból a mélybe hajították.

Amikor Katka megtudta, hogy mi történt a szerelmével, kivetette magát a toronyból. Ahova a szerelmesek teste zuhant, ott két nagy szikla domborodott ki a földből. Zsigmond egy sárkányt fektetett a holttestek fölé, hogy ezer éven át őrizze az álmukat.

A pár sírhelyét két emberalakot ábrázoló kőlappal jelölték meg, hogy senki se zavarja meg a sárkányt. A legenda vége úgy szól, hogy az ezer év letelte után Zsigmond és a serege visszatér a várhoz, a sárkány felébred, és onnantól kezdve együtt fogják őrizni a hitet és a békét.Máré vára: A Mecsek rejtett ékkövének nevezik a Magyaregregy község közelében, a Várhegy tetején található Máré várát, amivel kapcsolatban nem tudjuk, hogy pontosan ki és mikor építette, de valószínűsíthető, hogy valamikor a tatárjárás idején állították.

A várról 1316-ban, egy oklevélben tettek először említést, az 1500-as években pedig komoly családi viszály robbant ki miatta, ugyanis Várady István, az akkori várúr, meghalt a mohácsi csatában. A férfi bátyja ekkor úgy döntött, hogy önkényesen elfoglalja a várat.

Várady özvegye azonban ezt nem hagyta annyiban. Az asszony, Bakics Pál segítségével, ostrommal szerezte vissza a jogos tulajdonát. A várhoz egy szövevényes családi legenda is kapcsolódik, ami arról szól, hogy az épület eredetileg Máré vitéz és szép felesége tulajdonában állt.

Máré tetvére, a nőtlen Miklós vitéz, tőlük nem messze, a szentlászlói várban éldegélt. Amikor Márét csatasorba állították, akkor a felesége annyira hosszú ideje nem látta, hogy már halottnak hitte, és egyre közelebb került a sógorához. Annyira közel, hogy abból egy kislány született.

A boldogság nem tartott sokáig, mert Máré vitéz váratlanul hazaérkezett. Amikor megtudta, hogy mi történt a távollétében, akkor addig nem nyugodott, amíg a csalfa felesége és az áruló testvére, meg nem halt.

A kislány életben maradt, de szomorú élet várt rá, ugyanis az anyja elátkozta. Ennek értelében a kislány 77 évente, pünkösdkor jöhet elő. Ilyenkor megmártózik a Máré patakban és a hosszú haját fésülgeti. A legenda szerint csak egy ilyenkor arra járó vadász törheti meg az átkot, ha megcsókol egy medvét, egy kígyót és egy varangyos békát.A szabadkígyósi Wenckheim-kastély: Nem csak a Dél-Alföld, hanem Magyarország egyik legszebb vára a Tiszántúlon található, tündérmesébe illő, szabadkígyósi Wenckheim-kastély, ami még Jókai Mórt is megihlette az Egy magyar nábob írása közben.

A kastély 1879-ben, Ybl Miklós tervei alapján készült, gróf Wenckheim Frigyes felesége, Krisztina megrendelésére. A grófné nem mindennapi kérésekkel állt elő, ugyanis olyan kastélyra vágyott, ami harmonikus képet mutat, mégis alig található rajta egyforma részlet.

Emellett Yblnek arra is oda kellett figyelnie, hogy annyi ablakot tervezzen, ahány nap van egy évben. A szobák száma sem volt mindegy, mert Krisztina ebből annyit akart, ahány hét kitesz egy esztendőt, míg bejáratból annyira volt szükség, ahány hónap váltja egymást, és annyi épületszárny van, ahány évszak egy évben.

Az épületegyüttest úgy állították fel, hogy a Nap járása kövesse a család életét. A kastély keleti részébe került a kápolna, ahol a reggeli imádsággal kezdték a napot. Ezt követően az ebédlőben szolgálták fel a reggelit, a könyvtárszobában dolgoztak, az ebéd után a szalonban fogadták a vendégeket, nyugaton pedig a hálórész található.

(Forrás: nlcafe.hu)

Hozzászólások

Egy poszt‑háborús ház kortárs otthonná alakítása

Egy poszt‑háborús ház kortárs otthonná alakítása

A szlovén OFIS Arhitekti egy újabb elhagyatott házat alakított modern lakóházzá: a House Under the Poplars felújítása és bővítése Ljubljanában, egy történelmi poszt‑háborús ház, amely a Naselje Murgle lakótelep részeként épült.

Egy pirosra festett norvég ház kreatív bővítése

Egy pirosra festett norvég ház kreatív bővítése

A Rever & Drage építésziroda kreatív bővítést valósított meg egy hagyományos piros házon Raelingenben, Norvégiában, új, modern tereket adva a család mindennapjaihoz, miközben megőrizték az eredeti épület karakterét. A Chr Tomters Veg névre keresztelt projekt két új tömeget hozott létre, amelyeke

Visszatekintés 2025 legkiemelkedőbb felhőkarcolóira

Visszatekintés 2025 legkiemelkedőbb felhőkarcolóira

2025-ben az építészet új magasságokba emelkedett: az év tíz legjelentősebb felhőkarcolója lenyűgöző dizájnnal, innovatív megoldásokkal és ikonikus megjelenéssel hívja fel magára a figyelmet.

A vasúti területből városi oázis: 4%-ról 70-re emelkedik a zöldfelület aránya

A vasúti területből városi oázis: 4%-ról 70-re emelkedik a zöldfelület aránya

A Snøhetta építésziroda izgalmas folyóparti fejlesztést tervez a norvégiai Drammenben, ahol egy egykori vasúti terület új közösségi parkká és kulturális célponttá alakul. A Skamarken névre keresztelt projekt középpontjában egy íves, zöldtetős színház- és konferenciaépület áll, amely a város és a Dra

A múltból született modern otthon: egy Szlovén kőház felújítása

A múltból született modern otthon: egy Szlovén kőház felújítása

Az OFIS Arhitekti legújabb szlovéniai projektje egy szlovéniai kőház felújítása, mely érzékeny példája annak, hogyan lehet egy hagyományos vidéki épületet kortárs otthonná alakítani anélkül, hogy az elveszítené történelmi karakterét. A Karszt-fennsíkra néző, Avber faluban található ház egy személyes

A jövő kórháza modulárisan épül Olaszországban: természet és innováció a Zaha Hadid Architects terveiben

A jövő kórháza modulárisan épül Olaszországban: természet és innováció a Zaha Hadid Architects terveiben

A Zaha Hadid Architects bemutatta legújabb egészségügyi fejlesztési tervét: az észak-olaszországi Malpensa Kórházat, amely új mércét állít a jövő kórházainak tervezésében.

A klímaváltozás hatásait szem előtt tartva épült a cédrusburkolatú ház

A klímaváltozás hatásait szem előtt tartva épült a cédrusburkolatú ház

Az Omer Arbel Office House 91.0 projektje nem csupán egy lakóépület a brit columbiai Galiano-szigeten, hanem egy érzékeny építészeti válasz a klímaváltozás hosszú távú hatásaira. A ház hídszerű kialakítása tudatosan reflektál a táj rétegzettségére: két sziklás gerincet köt össze, miközben egy páfrán

Puzzle Shelf: Gustaf Westman bemutatja a 3D-nyomtatott, moduláris polcrendszerét

Puzzle Shelf: Gustaf Westman bemutatja a 3D-nyomtatott, moduláris polcrendszerét

A svéd tervező, Gustaf Westman legújabb alkotása, a Puzzle Shelf, egy játékos, élénk színű moduláris polcrendszer, amely a felhasználók fantáziájára bízza a tér kialakítását. A polc elemei puzzle-darabokra emlékeztetnek, és vízszintesen, függőlegesen, illetve mindkét oldalon összekapcsolhatók, így k

Lakberendezési inspiráció: skandináv minimalizmus és japán kifinomultság találkozása

Lakberendezési inspiráció: skandináv minimalizmus és japán kifinomultság találkozása

A dán Norm Architects stúdió újragondolta a Bornholm sziget északi csücskében található Galleri Sonja belső tereit, ahol a galéria kávézóval és üzlettel egészül ki. Az 1886-ban épült, korábbi nyomdaházban kialakított tér a skandináv egyszerűség és a japán kultúra elegáns keveredését kínálja, a termé

Belsőépítészeti inspiráció: a CAN stúdió misztikus varázslatot csempész egy londoni sorházba

Belsőépítészeti inspiráció: a CAN stúdió misztikus varázslatot csempész egy londoni sorházba

A CAN stúdió legújabb projektje, a Druid Grove, új értelmet ad a londoni sorházaknak: a három hálószobás East Dulwich-i ház felújítása és bővítése a vizuális művészet és az építészet tökéletes összhangját mutatja. A projekt középpontjában a „Hyperfolk” koncepció áll – egy misztikus, földhözragadt és

http://ujhazak.com