Filmek, amelyek észrevétlenül árulták el a poént

Neked feltűnt a spoiler?A filmekben előfordul, hogy még annak vége előtt, lelövik a poént, ám ez általában nem tűnik fel a nézőknek. Ez történt az alábbi filmek esetében is.

Az első bunyó emléke – Harcosok Klubja (Fight Club, 1999): David Fincher egyik legnagyobb hatású filmje a Harcosok Klubja, aminek végén kiderült, hogy a Narrátor és Tyler Durden ugyanaz a személy. Ez első hallásra furcsa lehet, hiszen a filmben többször látható, ahogy verekednek, méghozzá úgy, hogy annak szemtanúi is vannak.

Igaz, az emberek éppen azért figyeltek fel a Harcosok Klubjára, mert milyen őrült az, aki saját magát veri egy parkolóban. Ez az első bunyó felidéződik a Narrátorban, amikor a munkahelyén veri össze magát, hogy úgy tűnjön, mintha a főnöke látta volna el a baját. Ez pedig tőle magától hangzik el: „Valamiért az első harcom jutott eszembe Tylerrel...”

Emellett amikor Tyler először telefonál Narrátornak, akkor a nyilvános fülke belsejében, apró betűkkel az olvasható, hogy a telefonfülke nem tud bejövő hívásokat fogadni.

Mr. Narancs a tégla – Kutyaszorítóban (Reservoir Dogs, 1992): Quentin Tarantino első rendezése egy nagyon jó tempójú krimi-thriller, amiben egy gyémántrablásra összeverbuvált, egymást nem ismerő, profi bandára csap le a rendőrség akció közben, ezért a csapat kénytelen bujkálni.

A rablóbanda azért bukott le, mert az egyik tag valójában beépített zsaru volt. Arra, hogy melyikük, már korábban rá lehetett jönni, ugyanis Tarantino már a film elején hagyott erre utaló nyomokat. Például a nyitó beszélgetésnél Mr. Narancs gondolkodás nélkül beárulja Mr. Pinket, amiért nem tett borravalót a közösbe.

A másik nyom, hogy a balul elsült rablás után a búvóhelyre siető Eddie autója mögött narancsszínű lufi hömpölyög, ami arra utal, hogy Mr. Narancs a nyomában van. Emellett a háttérben elrejtett fehér, rózsaszín és narancsszínű műanyag flakon közül a narancsszínűt szeparálták el a többitől.

A kocsmák nevei – Világvége (The World's End, 2013): Edgar Wright filmjében tulajdonképpen az első három percben felmondják a Világvége egész történetét. Ezután egy 12 megállóból álló legendás kocsmatúrára indul az öt főszereplő, a kocsmák nevei pedig utalások arra, ami a filmben történik.

A The First Post (Az első állomás) az első hely, ahova betérnek, a The Old Familiar (A régi ismerős) belseje majdnem ugyanúgy néz ki, mint a The First Posté. A The Famous Cockban (A híres kakas/f*sz) felismerik Garyt, akit anno tinédzserkorában kitiltottak a helyről.

A The Cross Handsben (Az összefogó kezek) a főszereplők együtt bunyóznak az „ergyákkal”. A The Good Companion (A jó útitárs) cégérén egy boldog és négy szomorú arc látható, ami arra utal, hogy a csapat négy tagja csak megjátssza, hogy boldog, míg Gary tényleg úgy éli az életét, ahogy szeretné, ráadásul ezen a helyen döntik el, hogy Garyvel tartanak, mindegy mi lesz.

A The Trusty Servantben (A hűséges szolga) Green tiszteletesről kiderül, hogy az idegenek szolgája. A The Two-Headed Dogban (A kétfejű kutya) ikrekkel harcol a csapat. A The Mermaidben (A sellő) egy gyönyörű nő szeretné elcsábítani őket.

Ezt követően elfajulnak a dolgok a The Beehive-ban (A méhkas), ahol rajzanak az ergyák. A The King's Headben (A király/King feje) Gary King a fejét veri a falba, és úgy dönt, hogy megy a saját feje után, megtagadva mindenféle segítséget.

A The Hole in the Wallban (A lyuk a falon) Steven áthajt az egyik falon, amin egy méretes lyuk marad utána. Végül a The World's End (A világ vége) nevét nem kell magyarázni.

Az ártatlan anyuka – Psycho (1960): Alfred Hitchcock alaposan félrevezette a nézőket, és mindent megtett, hogy ne derüljön ki idő előtt a Psycho végső fordulta. Arra azonban mégis rájöhetettek a szemfüles nézők, ugyanis a vacsorázós jelenetben Marlon Crane az édesanyjáról faggatta Norman Bateset, ugyanis a nem sokkal korábban kiszűrődő hangokból arra lehetett következtetni, hogy vele veszekedett a férfi.

A nézők akkor még nem tudhatták, hogy az asszony már évek óta halott, és a holttestét a pincében őrizte a fia. Ennek tudatában már érthető, hogy a kitömött állatokkal teli szobában lezajló beszélgetésben Bates miért így jellemezte az anyját: „ártalmatlan, mint bármely kitömött madár.”M halála – Skyfall (2012): Az egyik legjobbnak tartott Bond-filmben búcsúzott el M, akit az Aranyszem, vagyis a Brosnan-éra óta alakított Judi Dench. A karakter halála még a sokat látott nézőket is meglepte, pedig valójában már a nyitóképsorokban elárulták, hogy mi várható vele kapcsolatban.

A színészek neveinek felsorolása ugyanis akkor ért Judi Dench nevéhez, amikor az animációban egy temető látható. Ráadásul a folyton változó háttér miatt úgy tűnik, mintha a színésznő nevét pont egy sírkőre írták volna.

A leggyerekesebb péniszvicc – Ace Ventura – Állati nyomozó (Ace Ventura, 1994): Az Ace Venturában is előre elárulták, hogy mi várható a fináléban, amiben kiderült, hogy Einhorn az Finkle, Finkle pedig Einhorn, vagyis Einhorn férfi, ugyanis így már érhető, hogy korábban miért nyomta annyira a főszereplő csípőjét a rendőrfőnöknő szolgálati pisztolya...

Emellett az is arra utalt, hogy Einhorn valójában férfi, hogy amikor Ace vele beszélget a „nő” irodájában, akkor annak asztalán úgy rendezték el a két almát és a banánt, hogy az egyértelműen arra utalt, hogy valóban mi van a lába között...

Az a fickó galagázik! – Bosszúállók (The Avengers, 2012): Ebben az esetben az érdekesség az, hogy nem is szándékos utalásról volt szó, hanem csak Robert Downey Jr. improvizált, jó szokásához híven, de az annyira illett a filmbe, hogy Joss Whedon még egy kicsit rá is segített.

A Bosszúállók anyahajóján játszódó jelenetben egy S.H.I.E.L.D.-ügynök munka közben a 80-as években népszerű arcade-játékkal játszik, amit Tony Stark észrevesz, és szóvátesz: „Az a fickó galagázik!”.

Ez azért volt utalás a film végére, mert a Galaga történetében különféle rovarok támadnak csapatostul, pont úgy, ahogy a Chitauri hadsereg New Yorkban...

A földön fekvő játékmackó – Ragyogás (The Shining, 1980): Stanley Kubrick egyike a legalaposabb rendezőknek, így esetében biztos, hogy minden tárgynak, még a háttérben legeldugottabbnak is, pontos helye és funkciója van a filmjeiben.

A Ragyogás elején az egyik jelenetben Jack Torrance egy teniszlabdával játszik a hotel előterében, ahol a földön a fia szétszórt játékai hevernek, köztük egy fekete plüssmackó, piros ruhában. Ennyiből biztos, hogy senki sem jött rá, hogy a játék öltözéke a vérre, a színe pedig a fekete Hallorannre utal, akit a megőrült Jack azon a helyen öl majd meg egy baltával.

Az élet utat tör – Jurassic Park (1993): Dr. Ian Malcolmnak igaza volt, amikor azt mondta, hogy az élet utat tör magának. Ugyanis úgy tűnhet, hogy a csupa nőstényből álló dinoszauruszpopuláció nem tud szaporodni, ez mégis megtörténik, annak eredményeként, hogy békák DNS-vel töltötték ki a dinók DNS-nek hézagjait.

Erre már rögtön a film elején utalt Steven Spielberg, méghozzá azzal a jelenettel, amelyben a helikopterrel érkező főszereplők közül Dr. Grant nem találja a biztonsági öve megfelelő részeit. Egy darabig két anya végűt próbál egymásba illeszteni, majd egyszerűen fogja magát és csomót köt belőlük maga köré, ezzel utalva arra, hogy bár két nősténynek nem születhet utódja, mégis egy kis kerülővel, ez is lehetséges.

Clint Eastwood trükkje – Vissza a jövőbe 2-3. (Back to the Future Part II & III, 1989, 1990): Már a Vissza a jövőbe első részében is akad egy kis utalás a film végére, ugyanis a nyitó képsorokban látható az Aki mer, az nyer! című némafilm híres toronyórás jelentéről készült kép Doki órái között.

Ezt fokozta az egyszerre forgatott két folytatás. A második részben a gazdag Biff Tannen két nő társaságában épp az Egy maréknyi dollárért című filmet nézi, amiben Clint Eastwood karaktere egy fémlapot dug a ponchója alá, hogy ezzel megakadályozza, hogy az ellenfele lövése megölje.

A harmadik részben a westernrajongó Marty ugyanezt a trükköt használja a Buford Tannen elleni párbajában, tehát erre a fordulatra már az eggyel korább filmben utaltak.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

A következő napokban is előfordulhatnak csatazajok.

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 60 éves színészről.

Érdekességek Jackie Chanről

Érdekességek Jackie Chanről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 70 éves színészről.

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 85 éves színészről.

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

http://ujhazak.com