A biztosítás rövid történelme
A biztosítást, mint fogalmat kétféleképpen is megközelíthetjük. Egyrészt a jog szemszögéből, másrészt pedig közgazdasági szempontból. A jog alapján a biztosítás egy szerződés a felek között, amely egy a jövőben bekövetkező esemény (biztosítási esemény) bekövetkeztekor az egyik fél (a biztosító) kifizet egy bizonyos pénzösszeget (biztosított összeg) a másik fél számára abban az esetben, ha az előbbi (a biztosított fél) periódusonként kifizet számára egy pénzösszeget (a biztosítás díját).
Közgazdasági szempontból a biztosítás az öngondoskodás egyik formája, amely biztosítékot nyújt arra, hogy egy esetlegesen bekövetkező váratlan káresemény alkalmával kompenzálhatóak a veszteségek.
A biztosítás jogintézményének alapgondolata szerint olyan csoportokat hozunk létre a társadalom tagjaiból, akik közösen viselik a kockázat terheit, így egy káresemény bekövetkeztekor, amely a csoport tagját sújtja, közösen viselik a kártérítés terheit, megosztva. Az azonos kockázati tényezőket egyesítő csoportok (pld. kötelező biztosítás, életbiztosítás, vagyontárgyak biztosítása, stb.) alkotják a veszélyközösséget, így a közös kockázatviselés keretén belül a csoport tagjai között szétoszlik az esetleges kártérítésre összegyűjtött pénzösszeg. Ha nagyobb tömegek tartoznak ugyanabba a kockázati csoportba, akkor a folyamat tervezhetővé válik és ez képezi a biztosítótársaságok működésének az alapját.
A biztosítás korai formái már az ókorban is ismertek voltak, például a kereskedelmi karavánok esetében, amikor a karavánokban utazó kereskedők szövetkeztek a közös teherviselésre arra az esetre, ha a karaván által szállított árukat elemi vagy lopáskár éri. Ilyenkor a karaván tagjai azonos mértékben viselték a kártérítés terheit.
Hasonló módon jártak el a rabszolgatartó társadalmak idején a rabszolga-kereskedők, is, akik szintén szövetkeztek a rabszolgák szökéséből adódó károk enyhítésére.
Szintén az ókorból ismerjük az első temetkezési egyesüléseket is, amelyek az egyes szakmai csoportok tagjai között köttettek. Eszerint, ha az egyesülés valamelyik tagja elhalálozott, a tagok közösen gyűjtötték össze a temetkezéshez szükséges pénzösszeget.
A tengeri áruszállítás esetében is találkozhatunk a biztosítás kezdeti formáival, hiszen a tengeren történő áruszállítás magas kockázattal járt.
A fentebb említett példák közös jellemvonása az, hogy az egyes csoportosulások tagjai önkéntes alapon csatlakozhattak a közös teherviselésre.
Az egykori biztosítási csoportosulások szinte mindegyike napjaink modern biztosítási formáiban is fellelhető valamilyen formában. Szélesebb körben történő, szervezett biztosításról azonban csak a XIV. századtól beszélhetünk, amely leginkább a tengeri szállítmányozásnak köszönhető. A középkor táján bizonyos szakmák képviselői alakítottak biztosítási csoportosulásokat, specifikus káresemények megtérítésére. A tengeri szállításon kívül a leggyakrabban a tűzkárok ellen szövetkeztek, viszont ezekben az esetekben a kár mértéke a legtöbb esetben messze meghaladta a kártalanításra összegyűjtött összeget, ezért a XVII. század folyamán megalakultak a mai biztosítótársaságok ősei a "gildék".
A jelenleg is ismert élet- és nyugdíjbiztosítás első formája Franciaországban jelent meg, mégpedig államilag szervezett formában. A "tontina"-ként ismert biztosítási forma egy életjáradék-formát jelölt, amely egyféle államkölcsön volt biztosítással egybekötve. Mindazok akik fizették a díjat, nem kamatot kaptak a pénzükért cserébe, hanem egyféle életjáradékra lettek jogosultak. Ezt az életjáradékot örökölni is lehetett.
A tengeri nagyhatalmak egyre növekvő kereskedelmi flottái egyre messzebb és egyre több árút szállítottak a középkor második felétől, ezért a teherviselés tőkeerős vállatokat kívánt. Ez az igény hívta életre a világ legnagyobb biztosítóvállalatát 1668-ban a Lloyd's-t, amely már nem csak a hajó rakományára kínált biztosítást, hanem magára a hajóra is. Ezt követően különböző biztosítási formák alakultak ki annak függvényében hogy milyen téren volt szükség biztosításra. Így Svájcban az állatbiztosítás lett az elterjedtebb, míg Franciaországban a felelősségbiztosítás, Angliában pedig a baleset-biztosítás. Európa mezőgazdaságilag fejlett régióiban a jégkár-biztosítás terjedt el a leginkább.
Napjainkban a biztosítások széles kínálata tükrözi korunk szellemiségét és szolgáltatásainak köre is ennek megfelelő. Jelenleg az uralkodó tendencia az, hogy a biztosítási tevékenység szorosan összeforr a banki-pénzügyi szektorral. Ennek a legegyszerűbb formája a bank és a biztosító együttműködése, mint például a Az Aegon és a Raiffeisen kapcsolata. Vannak ennél bonyolultabb összefonódások is, például a bankbiztosítói holdingok, ahol nem csak egy bank és biztosító működik együtt, hanem további pénzintézetek is, mint például nyugdíj-, és lakástakarék-pénztárak. Hazánkban erre a legjobb példa az OTP Bankcsoport. Számos példát találunk olyan együttműködésekre is ahol valamilyen bankbiztosítási szolgáltató más termelő- és szolgáltató cégcsoporttal működik együtt. Jó példa ez utóbbira Porsche- vagy a Mercedes-csoport amelyeknek saját banki és biztosítói hálózatuk is van.
Manapság az internet adta gyors információáramlás lehetőségét a biztosítók is megragadták. Az internetes banki szolgáltatások mellett megjelentek az olyan biztosítási termékek amelyek személyes közreműködés nélkül vehetőek igénybe és azonnali biztosítási fedezetet nyújtanak. Jellemző példa az utasbiztosítás.
Napjainkban léteznek olyan biztosítási formák, amelyek működésüket tekintve eltérőek a megszokott biztosítási termékektől. Ilyen az ún. alternatív kockázattranszferek (ART). Ebbe a kategóriába tartoznak a pénzügyi viszontbiztosítások, árfolyam-garanciák, illetve a tőkepiaci- és a értékpapír-piachoz kapcsolódó biztosítási konstrukciók.
Hazánkban az első, biztosításhoz hasonló kezdeményezés a XIV. századig nyúlik vissza. Ezeket "társasládának" nevezték. A nevét onnan kapta, hogy a biztosítási összeget egy ládában gyűjtötték a tagoktól, amelyet később segélyként kaptak meg a tagok és családjuk különböző esetekben, például öregség, temetkezés vagy árvaság.
A XVIII. század során indult meg Magyarországon a dunai gabonafuvarozás, amellyel egy időben a külföldi tőke is kezdett beáramolni az országba. Ekkoriban még az ország gazdasági fejlettsége nem tette lehetővé a biztosítótársaságok kialakulását, így Magyarországon az első biztosító társaság is külföldi volt. A Trieszti Általános Biztosító Társulat 1831-ben nyitotta meg első irodáját Pesten.
Nem sokkal később megalakult az első magyar tulajdonú biztosító is 1857-ben az Első Magyar Általános Biztosító Társaság. Ekkoriban az országot a gazdasági fejlődés jellemezte, amely táptalajt adott a biztosító társaságok működésének is.
Természetesen a két Világháború és az azt követő infláció a biztosító társaságok tevékenységének is gátat vetett, hiszen a háború miatt a vagyonuk megsemmisült, így az ügyfelek bizalma is megrendült irányukba. Végül 1946-ra állt talpra a biztosítói piac, 1949-ben pedig létrejött az Állami Biztosító Nemzeti Vállalata és állami monopóliummá vált. Ezalatt a 40 év alatt a magyar biztosítási piac rendkívül kis mértékben fejlődött, egészen 1986-ig, amikor is két részre szakadt az állami biztosító, így tőkemegosztással létrejött az Állami Biztosító és a Hungária Biztosító. Ezután folyamatosan növekedett a biztosítási piac részint a külföldi tőke beáramlásával, részint pedig a magyar befektetéseknek köszönhetően.
Napjaink biztosítási piacát a nemzetközi trendek irányítják, mint például a globalizáció, a dereguláció, az uniós irányelvek valamint az újabb kori kockázati tényezők, mint a terrorizmus vagy a globális felmelegedés. A biztosítási piac szereplői is állandó versenyben állanak egymással, ezért sűrűn fordulnak elő összeolvadások, felvásárlások, valamint születnek egyre komplexebb biztosítási termékek is. Hir.ma
Közgazdasági szempontból a biztosítás az öngondoskodás egyik formája, amely biztosítékot nyújt arra, hogy egy esetlegesen bekövetkező váratlan káresemény alkalmával kompenzálhatóak a veszteségek.
A biztosítás jogintézményének alapgondolata szerint olyan csoportokat hozunk létre a társadalom tagjaiból, akik közösen viselik a kockázat terheit, így egy káresemény bekövetkeztekor, amely a csoport tagját sújtja, közösen viselik a kártérítés terheit, megosztva. Az azonos kockázati tényezőket egyesítő csoportok (pld. kötelező biztosítás, életbiztosítás, vagyontárgyak biztosítása, stb.) alkotják a veszélyközösséget, így a közös kockázatviselés keretén belül a csoport tagjai között szétoszlik az esetleges kártérítésre összegyűjtött pénzösszeg. Ha nagyobb tömegek tartoznak ugyanabba a kockázati csoportba, akkor a folyamat tervezhetővé válik és ez képezi a biztosítótársaságok működésének az alapját.
A biztosítás korai formái már az ókorban is ismertek voltak, például a kereskedelmi karavánok esetében, amikor a karavánokban utazó kereskedők szövetkeztek a közös teherviselésre arra az esetre, ha a karaván által szállított árukat elemi vagy lopáskár éri. Ilyenkor a karaván tagjai azonos mértékben viselték a kártérítés terheit.
Hasonló módon jártak el a rabszolgatartó társadalmak idején a rabszolga-kereskedők, is, akik szintén szövetkeztek a rabszolgák szökéséből adódó károk enyhítésére.
Szintén az ókorból ismerjük az első temetkezési egyesüléseket is, amelyek az egyes szakmai csoportok tagjai között köttettek. Eszerint, ha az egyesülés valamelyik tagja elhalálozott, a tagok közösen gyűjtötték össze a temetkezéshez szükséges pénzösszeget.
A tengeri áruszállítás esetében is találkozhatunk a biztosítás kezdeti formáival, hiszen a tengeren történő áruszállítás magas kockázattal járt.
A fentebb említett példák közös jellemvonása az, hogy az egyes csoportosulások tagjai önkéntes alapon csatlakozhattak a közös teherviselésre.
Az egykori biztosítási csoportosulások szinte mindegyike napjaink modern biztosítási formáiban is fellelhető valamilyen formában. Szélesebb körben történő, szervezett biztosításról azonban csak a XIV. századtól beszélhetünk, amely leginkább a tengeri szállítmányozásnak köszönhető. A középkor táján bizonyos szakmák képviselői alakítottak biztosítási csoportosulásokat, specifikus káresemények megtérítésére. A tengeri szállításon kívül a leggyakrabban a tűzkárok ellen szövetkeztek, viszont ezekben az esetekben a kár mértéke a legtöbb esetben messze meghaladta a kártalanításra összegyűjtött összeget, ezért a XVII. század folyamán megalakultak a mai biztosítótársaságok ősei a "gildék".
A jelenleg is ismert élet- és nyugdíjbiztosítás első formája Franciaországban jelent meg, mégpedig államilag szervezett formában. A "tontina"-ként ismert biztosítási forma egy életjáradék-formát jelölt, amely egyféle államkölcsön volt biztosítással egybekötve. Mindazok akik fizették a díjat, nem kamatot kaptak a pénzükért cserébe, hanem egyféle életjáradékra lettek jogosultak. Ezt az életjáradékot örökölni is lehetett.
A tengeri nagyhatalmak egyre növekvő kereskedelmi flottái egyre messzebb és egyre több árút szállítottak a középkor második felétől, ezért a teherviselés tőkeerős vállatokat kívánt. Ez az igény hívta életre a világ legnagyobb biztosítóvállalatát 1668-ban a Lloyd's-t, amely már nem csak a hajó rakományára kínált biztosítást, hanem magára a hajóra is. Ezt követően különböző biztosítási formák alakultak ki annak függvényében hogy milyen téren volt szükség biztosításra. Így Svájcban az állatbiztosítás lett az elterjedtebb, míg Franciaországban a felelősségbiztosítás, Angliában pedig a baleset-biztosítás. Európa mezőgazdaságilag fejlett régióiban a jégkár-biztosítás terjedt el a leginkább.
Napjainkban a biztosítások széles kínálata tükrözi korunk szellemiségét és szolgáltatásainak köre is ennek megfelelő. Jelenleg az uralkodó tendencia az, hogy a biztosítási tevékenység szorosan összeforr a banki-pénzügyi szektorral. Ennek a legegyszerűbb formája a bank és a biztosító együttműködése, mint például a Az Aegon és a Raiffeisen kapcsolata. Vannak ennél bonyolultabb összefonódások is, például a bankbiztosítói holdingok, ahol nem csak egy bank és biztosító működik együtt, hanem további pénzintézetek is, mint például nyugdíj-, és lakástakarék-pénztárak. Hazánkban erre a legjobb példa az OTP Bankcsoport. Számos példát találunk olyan együttműködésekre is ahol valamilyen bankbiztosítási szolgáltató más termelő- és szolgáltató cégcsoporttal működik együtt. Jó példa ez utóbbira Porsche- vagy a Mercedes-csoport amelyeknek saját banki és biztosítói hálózatuk is van.
Manapság az internet adta gyors információáramlás lehetőségét a biztosítók is megragadták. Az internetes banki szolgáltatások mellett megjelentek az olyan biztosítási termékek amelyek személyes közreműködés nélkül vehetőek igénybe és azonnali biztosítási fedezetet nyújtanak. Jellemző példa az utasbiztosítás.
Napjainkban léteznek olyan biztosítási formák, amelyek működésüket tekintve eltérőek a megszokott biztosítási termékektől. Ilyen az ún. alternatív kockázattranszferek (ART). Ebbe a kategóriába tartoznak a pénzügyi viszontbiztosítások, árfolyam-garanciák, illetve a tőkepiaci- és a értékpapír-piachoz kapcsolódó biztosítási konstrukciók.
Hazánkban az első, biztosításhoz hasonló kezdeményezés a XIV. századig nyúlik vissza. Ezeket "társasládának" nevezték. A nevét onnan kapta, hogy a biztosítási összeget egy ládában gyűjtötték a tagoktól, amelyet később segélyként kaptak meg a tagok és családjuk különböző esetekben, például öregség, temetkezés vagy árvaság.
A XVIII. század során indult meg Magyarországon a dunai gabonafuvarozás, amellyel egy időben a külföldi tőke is kezdett beáramolni az országba. Ekkoriban még az ország gazdasági fejlettsége nem tette lehetővé a biztosítótársaságok kialakulását, így Magyarországon az első biztosító társaság is külföldi volt. A Trieszti Általános Biztosító Társulat 1831-ben nyitotta meg első irodáját Pesten.
Nem sokkal később megalakult az első magyar tulajdonú biztosító is 1857-ben az Első Magyar Általános Biztosító Társaság. Ekkoriban az országot a gazdasági fejlődés jellemezte, amely táptalajt adott a biztosító társaságok működésének is.
Természetesen a két Világháború és az azt követő infláció a biztosító társaságok tevékenységének is gátat vetett, hiszen a háború miatt a vagyonuk megsemmisült, így az ügyfelek bizalma is megrendült irányukba. Végül 1946-ra állt talpra a biztosítói piac, 1949-ben pedig létrejött az Állami Biztosító Nemzeti Vállalata és állami monopóliummá vált. Ezalatt a 40 év alatt a magyar biztosítási piac rendkívül kis mértékben fejlődött, egészen 1986-ig, amikor is két részre szakadt az állami biztosító, így tőkemegosztással létrejött az Állami Biztosító és a Hungária Biztosító. Ezután folyamatosan növekedett a biztosítási piac részint a külföldi tőke beáramlásával, részint pedig a magyar befektetéseknek köszönhetően.
Napjaink biztosítási piacát a nemzetközi trendek irányítják, mint például a globalizáció, a dereguláció, az uniós irányelvek valamint az újabb kori kockázati tényezők, mint a terrorizmus vagy a globális felmelegedés. A biztosítási piac szereplői is állandó versenyben állanak egymással, ezért sűrűn fordulnak elő összeolvadások, felvásárlások, valamint születnek egyre komplexebb biztosítási termékek is. Hir.ma
Hozzászólások