A Buda-Cash az idén 0,2-0,4 százalékos növekedést vár

A Buda-Cash Brókerház elemzői az idén a GDP 0,2-0,4 százalékos bővülését várják, és arra számítanak, hogy az infláció és az államháztartási hiány 3 százalék alatt marad. Az euró/forint árfolyam a következő hetekben, hónapokban szoros korrelációt mutathat a hozamok alakulásával, így esélyes akár a 285 forintos szint elérése is, hirtelen hangulatváltáskor azonban a korábbi csúcsokon is túljuthat az árfolyam.


Buda-CashTóth Gergely elemző a brókerház pénteki tájékoztatóján elmondta: a legfrissebb makrogazdasági adatok többsége ugyan mutat némi javulást, de a várt gazdasági fordulatnak még nincs jele, ehhez legalább 1,5-2 százalékos növekedést kellene elérni. Az ipari statisztikák, az inflációs folyamatok és mezőgazdaságban lévő tartalékok bizakodásra adhatnak okot, de kérdés, hogy a beruházások, a lakossági fogyasztás valamint a hitelezés területén is lesz-e pozitív változás.

Az MNB növekedési hitelprogramjától a Buda-Cash a jegybank becslésénél kisebb, 0,2-0,3 százalékos növekedési többletet vár.
A Buda-Cash elemzői szerint az idei év kedvezően indult, tavasszal azonban megakadt a globális javulás, romlottak a reálgazdasági kilátások, ennek következtében a világ jegybankjai nem változtattak a laza monetáris politikán, sőt még fokozódik is a lazítás. A pénz- és tőkepiacok változatlanul úsznak a pénzben, a fejlett világ tőzsdéi a likviditásbőség hatására csúcsokat döntenek. A nagy jegybankok likviditásnövelő intézkedései nagyban hozzájárultak Magyarország piaci megítélésének javulásához is, s ezáltal teret adtak a magyar monetáris lazításnak.
Magyarország piaci megítélése kedvező, a piac eltűri a recessziót és az unortodox gazdaságpolitikát. Komoly kockázati tényező azonban, mi lesz, ha a globális likviditást elkezdik kiszívni, akkor ugyanis áthelyeződhet a figyelem egyes országok reálgazdasági folyamataira - mutatott rá Tóth Gergely. A túlzottdeficit-eljárásról kijelentette, a kormánynak és a jegybanknak a növekedésre kellene helyeznie a hangsúlyt, "a sorozatos megszorítások" ugyanis rontották Magyarország növekedési kilátásait.
A Buda-Cash elemzői szerint úgy tűnik, a nemzetközi piacokon elmarad a sokak által várt korrekció, a további emelkedést a vállalati eredmények és a fokozatosan javuló vállalati adatok segíthetik, főleg a tengerentúlon.
A magyar részvénypiacot is segíti a nemzetközi hangulat és magas likviditás, azonban a növekedési kilátások továbbra is rosszak, a vállalati eredményeket pedig különadók és egyedi szabályozási hatások gyengítik - ismertette Török Bálint elemző. A magyar gazdaságpolitika megítélése ugyanakkor némiképp javulóban van, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) élén történt változást pozitívan értékeli a piac és az MNB-elnökváltás sem okozott olyan változást, amitől a piac tartott, ami különösen a bankszektor megítélésére lehet kedvező hatással - mondta Török Bálint.
Taraczky Andrej devizapiaci üzletágvezető elmondta: a magyar alapkamat történelmi mélyponton van, s további 100 bázispontos kamatcsökkentés van beárazva. A magyar kötvényeket a befektetők folyamatosan veszik, a besorolás senkit nem érdekel, csak a hozam számít, a likviditásbőség miatt ugyanis nőtt a kockázatvállalási kedv.
A forint tekintetében, ameddig érvényben van az általános hozamvadászat, limitált a gyengülés veszélye, a forint továbbra is inkább a negatív hírekre érzékeny. A kamatcsökkentési ciklus a Buda-Cash elemzői szerint mára egy olyan fázisába ért, ahol a jegybanknak a piac minden rezdülésére figyelnie kell. Az euró forintárfolyama továbbra is hektikusan alakul, a következő hónapokban szoros korrelációt mutathat a hozamok alakulásával, így esélyes a további többforintos lemorzsolódás, akár a 285 forintos szint elérése is. Hirtelen hangulatváltáskor azonban a korábbi csúcsokon is túljuthat az árfolyam.

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com