A húsmarhatenyésztés a magyar állattenyésztés sikerágazata

A húsmarhatenyésztés a magyar állattenyésztés sikerágazata, mivel a rendszerváltást követően a magyar állattenyésztésben valamennyi ágazatban negatív tendenciák, csökkenés érvényesült, kivéve a húsmarhatenyésztést, ahol jelentős növekedés valósult meg - mondta a Magyar Szarvasmarhatenyésztők Szövetségének társelnöke csütörtökön Budapesten egy szakmai tanácskozáson.

Márton István a második országos húsmarha ágazati konferencián közölte: jelenleg az országban mintegy 165 ezer a húshasznú tehenek száma. Ez az állatszám példátlan a maga nemében - az utóbbi öt évben mintegy 20 százalékkal nőtt az állomány, mivel a húsmarháé keresleti piac, a tartás így igen jövedelmező.

00

Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy 2020 - a mostani uniós költségvetési ciklus lezárulta - után a helyzet megváltozik, az országba áramló uniós fejlesztési források jelentősen csökkennek majd. Így a mostani kényelmes helyzet megszűnik az ágazatban, az állatonként mintegy 90 ezer forintos támogatás, jó esetben, a jelenlegi 25-30 százalékára csökken.

Ezért a kedvező támogatási lehetőségeket és piaci viszonyokat ki kell használni, amíg erre lehetőség van - mondta.

Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója, a húsmarhatenyésztés helyzetéről az MTI-nek elmondta: a tanácskozást a húsmarháról azért tartják, mert a szakemberek úgy ítélik meg, hogy az ágazat a szarvasmarhatenyésztésen belül egy olyan perspektivikus terület, amely az állattenyésztés sikerágazata, így kiemelt figyelmet érdemel.

Az ügyvezető igazgató kiemelte: már vannak olyan állattenyésztéssel foglalkozók, akik más ágazatot - például a juh- vagy tejelőmarha-ágazatot - cserélik fel a húsmarhatartással, annak jó jövedelmezősége miatt. Az unió ugyanis ezt az ágazatot kiemelkedő módon támogatja, valamint a piac tartósan keresleti, ami vonzóvá teszi az ágazatot a kívül állók számára. A felvevő piac ugyanis gyakorlatilag korlátlan a tenyészállat és a hízómarha esetében - fűzte hozzá.

Utalt ugyanakkor arra is, hogy a felvevőpiacokon gyakori a politikai kockázat, mivel a szállítások jelentős hányada megy a Közel-Kelet országaiba, Észak-Afrikába és Törökországba. Utóbbi esetben nem a politikai, inkább a szigorú állategészségügyi előírások jelentenek gondot egy-egy állatbetegség - mint például a kéknyelv - esetén.

Wágenhoffer Zsombor a húshasznú üszők és tehenek számát mintegy 200 ezerre becsülte az országban. (Ezek jöhetnek szóba ugyanis később, mint potenciális borjú előállítók.) Ez az állatszám a múlt század kilencvenes évek elején 30-40 ezret tett ki, így a növekedés jelentős - mondta.

A piacon a növendék állat ára rekord nagyságú, kilogrammonként 1000-1200 forint. Ez a török kereslet megjelenése előtt 600-850 forint között volt. A világpiaci ár 800-900 forint lenne kilónként, ha nem lenne a török piacnak egy jelentős árfelhajtó hatása. A magyar termelők ugyanakkor bíznak benne, hogy ez rövid távon nem csökken, mivel Törökországban a vörös húsok fogyasztása öt év alatt megduplázódott, és az ország lakossága folyamatosan nő.

Közölte, a szarvasmarha-ágazat múlt évi árbevétele - a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint - 244,7 milliárd forint volt. Ebből a húsmarhatenyésztés a becslések alapján mintegy 50 milliárd forintot adhatott.

Takács Attila, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) állattenyésztési szakértője a konferencián arról beszélt, hogy 2020-ig a Vidékfejlesztési Program keretében várhatóan mintegy 75,6 milliárd forint forrás jut az állattenyésztésnek. Így a trágyatárolók építésére 5,6 milliárd forint támogatás fordítható.

A szarvasmarha tenyésztőtelepek korszerűsítésének segítésére mintegy 20 milliárd forint áll rendelkezésre. Az állattartótelepek korszerűsítésének támogatására további 6 milliárd forint forrás áll rendelkezésre, míg a terménytárolók építését, korszerűsítését mintegy 20 milliárd forinttal lehet támogatni a Vidékfejlesztési Program forrásaiból.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com