A legfontosabb problémát kerülgetik Brüsszelben

Érdekes módon nem szerepeltek a hétfői EU-csúcs programjában a görög mentőcsomaggal kapcsolatos kérdések, márpedig az európai befektetőket rendkívüli módon aggasztja az ország jövőbeli sorsa. 

A csúcson nem került szóba többek között a bankok kezelésében található görög adósság átértékelése, de az sem teljesen egyértelmű ezekben a pillanatokban, hogy honnan teremtik elő az EU, az IMF és az EKB által várt 15 milliárd eurót.

A bankárok élesen bírálták a hétfői EU-csúcsot, legtöbbjük azt kifogásolta, hogy túl sokan ülnek a tárgyalóasztalnál, ami egyet jelent azzal, hogy túl sok érdeket szeretnének érvényesíteni, így a megállapodás szinte teljesen kizárható. A bankkárok és az érdekcsoportok szerint a tárgyalást leegyszerűsítené, nem mellesleg pedig megkönnyíteni az is, ha az IMF, az EU és az EKB képviselői a görög kormány oldalán egyetlen tárgyaló félt küldene az IIF képviselőihez. A befektetők eközben jelezték, hogy legoptimistább számításaik szerint is államcsőd fenyegeti Görögországot, aminek köszönhetően egy széleskörű piaci pánikreakció is elindulhat.

Az Európai Unió addig nem fogja felülvizsgálni a görög mentőcsomag kérdéskörét, ameddig nincs eredménye a kormány és a hitelezők közötti tárgyalásoknak. A hétfői ülésen információink nem kerültek napirendre azok az IMF jelentések sem, amelyek szerint a görög gazdasági kilátások az októberi válságkezelés kidolgozása óta annyit romlottak, hogy 15 milliárd eurós pótlásra lenne szükség.

Ezzel kapcsolatban azonban mindössze annyi a probléma, hogy senki sem szeretné finanszírozni ezt a rengeteg összeget, így inkább szóba sem hozzák azt az EU-csúcs keretein belül. Franciaországban például a választások élveznek elsőbbséget, Hollandiában az összeomlás szélén áll a kormány, Németország pedig egyre mérgesebb Angela Merkelre a görög helyzet kilátástalansága miatt.

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com