A Magyar Bankholding ESG-stratégiát dolgozott ki

A Magyar Bankholding célja, hogy a piacot meghatározó vállalatcsoportként a hazai bankszektor élmezőnyébe tartozzon a fenntarthatóság terén is, ennek egyik fő lépéseként környezeti, társadalmi felelősségvállalási és felelős vállalatirányítási, azaz ESG ("environmental, social, governance") stratégiát dolgozott ki - közölte a csoport az MTI-vel csütörtökön.A bankcsoport célkitűzései közé tartozik a fenntarthatósághoz hozzájáruló beruházások finanszírozása, a vállalat ökológiai lábnyomának csökkentése, valamint a női vezetők számának további növelése.
    

Felidézték, a globális pénzügyi trendek egyre inkább előtérbe helyezik az ESG-szempontok beépítését a banki működésbe, a Bankholding tagbankjai, a Budapest Bankkal egyesült MKB Bank, valamint a Takarékbank pedig több kezdeményezést indított az elmúlt években, amelyek alapot nyújtottak a csoport ESG stratégiájának.
    

Puskás András a Magyar Bankholding elnöki főtanácsadója a közleményben jelezte, nemcsak a jelenlegi szabályozói elvárásoknak terveznek megfelelni, hanem a jövőbeli fogyasztói igényeknek is. A holding kiemelten kezeli az élelmiszer biztonságához hozzájáruló agrárszektort, a megújuló energia szektorokat, illetve a környezetbarát ingatlanok finanszírozását. A hitelkérelmek elbírálása során nagyobb hangsúlyt kapnak majd az ESG kockázati szempontok. A bankholding tagbankjai jelenleg is kínálnak ESG befektetési alapokat, ezek arányának növelését tervezik.
     

A bankcsoport növelné az energiamixében a zöld energiát, emellett felülvizsgálják a bankfiókok és irodaházak energiaszükségleteit is. Az ESG stratégia fontos eleme a karbonsemlegesség elérése, amelynek része a bankcsoport ökológiai lábnyomának felmérése, majd egy részletes terv kidolgozása annak folyamatos csökkentésére.
    

A női felső vezetők számában a bankcsoport most is a piac vezető szereplői közé tartozik, és a stratégia értelmében elkötelezett a női vezetők arányának további növelése iránt - írták. A Magyar Bankholding Zrt. hazai tulajdonú pénzügyi holdingtársaság, amely a Budapest Bank Zrt., az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank fúziójának megvalósítását célozza.


A társaság 2020. december 15-én kezdte meg tényleges működését, miután a Magyar Nemzeti Bank engedélyének birtokában a három hitelintézet meghatározó tulajdonosai a banki részvényeiket a közös holdingtársaságba apportálták, ezzel létrehozva Magyarország 2. legnagyobb bankcsoportját. A tavaly márciusban elfogadott ötéves stratégia alapján a három hitelintézet fúziója 2023-ban valósulhat meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com