A pályázatírói piac tisztulása érdekében tanúsító rendszert működtet a szakmai szövetség

A Pályázati Projektmenedzserek és Tanácsadók Országos Szövetsége (PÁTOSZ) kidolgozta és már működteti a szakma önszabályozásaként a "Megbízható tanácsadó" tanúsító rendszert - közölte Maróczi Imre, a szövetség elnöke az MTI-vel.

pA PÁTOSZ a napokban adta át az első 25 szakértőnek a "Megbízható tanácsadó" névre szóló plasztik kártyát és oklevelet.

A szövetség azt várja a rendszertől, hogy segítse a piac tisztulását, kiszűrje a "kóklereket", és választási lehetőséget kínáljon a megbízható, etikus pályázatírók köréből - mondta a PÁTOSZ elnöke, aki szerint a "Megbízható tanácsadó" kártyával rendelkező pályázatíró piaci előnyhöz juthat tisztességes munkája révén.

Maróczi Imre elmondta, hogy a felhasználó-hitelesítésen alapuló, úgynevezett autentifikációs tanúsítás megszerzését bárki kezdeményezheti, aki megfelel a szigorú kiírásoknak, egyebek között öt évre visszamenőleg igazolható kifogástalan szakmai múlttal rendelkezik.

A jelentkezők előszűrést követően neves szakértőkből álló bizottság ítéli oda a szakma által működtetett és felügyelt tanúsítást egy évre, amelynek megtartását minden évben kezdeményezni kell. A szövetség a tanúsító rendszer kritériumait folyamatosan igazítja az országos pályázati rendszerhez, például a megfelelés évenkénti meghosszabbításakor érvényesíteni tudják az új szempontokat is.

Ha a rendszerükben tanúsított szakértőről kedvezőtlen piaci visszajelzés érkezik a szövetséghez, azt minden esetben kivizsgálják, és jogos panasz esetén felfüggesztik, vagy visszavonják a minősítést - mondta az elnök.
A PÁTOSZ vezetője szerint a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési időszakban is szükséges lesz a piaci alapon működő pályázatírókra, pályázati tanácsadókra, és az előző, 2007-2013-as időszak tapasztalatai mindenképpen indokolják a piac tisztulását, önszabályzó módon is.

A Pályázati Projektmenedzserek és Tanácsadók Országos Szövetsége 2003-ban alakult a pályázatírók szakmai-ágazati érdekképviseletére, jelenleg több ezer pályázatot kezelő 150 pályázatíró és pályázati tanácsadó szakértő tagja van.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com