A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága biztosítja a szabályozott ágazatok kiszámítható működését (2. rész)

A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) célja, hogy stabil, kiszámítható működési és szabályozási környezetet teremtsen olyan nemzetgazdasági szempontból kiemelt ágazatok számára, mint a szerencsejáték-szervezés, a dohánykereskedelem, a bányászat - hangsúlyozta a hatóság elnöke az Országgyűlés Gazdasági bizottsága előtt hétfőn Budapesten, a szervezet 2021. évi tevékenységéről szóló beszámolójában.Biró Marcell kiemelte, hogy a 2021. október 1-je óta működő SZTFH látja el a bírósági végrehajtók és a felszámolói szervezetrendszer törvényességi felügyeletét is.

A hatóság keretein belül jött létre a Koncessziós Tanács, amelynek feladata, hogy értékelje és ajánlásaival, javaslataival támogassa az állami koncessziós szerződéskötési gyakorlat egységesítését - tette hozzá.
    

Az SZTFH által felügyelt területek nemzetgazdasági szempontból kiemelt szerepet töltenek be; éves szinten több mint 2000 milliárd forintos árbevételt realizálnak, több mint 50 ezer embernek adnak munkát, így közvetetten 100-150 ezer ember megélhetését biztosítják, a központi költségvetésbe pedig évi több mint 650 milliárd forint adó- és járulékbevétel érkezik ezekből az ágazatokból - ismertette Biró Marcell.
    

Elmondta: az Országgyűlés a hatóságnak 47 különböző tárgyban adott rendeletalkotásra vonatkozó felhatalmazást, tavaly az utolsó negyedévben az SZTHF 22 rendeletet adott ki. A hatóság elnöke szerint különösen fontos, hogy a gyakorlati jogalkalmazás, a hatósági ellenőrzések során szerzett tapasztalatokat azonnal át tudják ültetni a jogalkotásba, illetve a hatóság piacfelügyeleti felhatalmazással is rendelkezik.
    

Az SZTHF által felügyelt területekről egyebek mellett ismertette: a hatóság szigorú ellenőrzéseket folytat a szerencsejáték-szervezőknél. Kiemelte, nagy hangsúlyt fektetnek az online szerencsejáték-piacra is, hogy az engedéllyel nem rendelkező, a szigorú magyar játékosvédelmi szabályozást be nem tartó és adót sem fizető szerencsejáték-szervezők ne tudjanak a hazai piacon működni. Kitért arra, hogy szeretnék megújítani az online sportfogadás piacát, az erről szóló törvényjavaslat az Országgyűlés előtt van.
    

A dohányügyi szakterülettel kapcsolatban az SZTFH elnöke jelezte: a tíz évvel ezelőtt kialakított rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, érdemben csökkent a dohányosok, közülük is különösen a fiatalkorúak száma. Hangsúlyozta, hogy a hazai dohánykereskedelmi rendszer megújítása nemzetközi szinten is elismerést váltott ki.
    

Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a dohányipar is jelentősen változik. Mint mondta, a hazai illegális piacon egyre nagyobb teret hódít egy új típusú eldobható elektromos cigaretta, amelynek kereskedelme ellen átfogó akciót indított a hatóság és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A végrehajtói terület kapcsán Biró Marcell komoly előrelépésnek nevezte, hogy olyan hatóság ellenőrzi a működés törvényességét, amely kifejezetten felügyeleti feladatok ellátására jött létre. Az eljárások során az SZTFH három szempontot kíván érvényesíteni a végrehajtói munkával kapcsolatban, legyen jogszerű, szakszerű és empatikus - hangsúlyozta.
    

A hatóság keretében működő Koncessziós Tanács feladata az egységes állami koncessziós joggyakorlat kialakítása. Biró Marcell kitért arra, hogy értékelték a korábbi kormányzatok koncessziós szerződéskötési gyakorlatát. Ezzel kapcsolatban elmondta: az M5-ös és M6-os autópálya-szerződések olyan elemeket tartalmaznak, amelyek nem szolgálták a nemzetgazdaság, a magyar adófizetők érdekeit, ezért a koncessziós szerződések hátrányos elemeinek újratárgyalását javasolják a kormánynak.
    

Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága 12 igen és 5 nem szavazattal elfogadta a hatóság 2021-es tevékenységéről szóló beszámolót.  A gazdasági bizottság 12 igen és 6 nem szavazattal ismét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa tagjának jelölte Kardkovács Kolost, aki 2016 óta tagja a tanácsnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com