A tavalyinál kevesebb balatoni vállalkozásnál talált szabálytalanságot az adóhatóság

Tavaly minden hatodik, idén már csak minden hetedik balatoni vállalkozásnál találtak valamilyen szabálytalanságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai.Az adóhivatal szerdai közleménye szerint nyáron a balatoni forgalom újra felélénkült, a NAV júliusban és augusztusban a vendéglátóhelyeket, a strandokon árusítókat, a nyárhoz kapcsolódó szolgáltatásokat és a szálláshelyeket ellenőrizte. A revizorok egyebek mellett a nyugta- és számlaadást, az alkalmazottak bejelentését, az online pénztárgépek szabályos használatát és a készpénzkészlet kezelését vizsgálták, több mint 4000 alkalommal.
    

A NAV kiemelte: már évek óta előre jelzi az ellenőrzéseit a honlapján, az Adótraffipax rovatban. A balatoni akcióban évek óta csökken a mulasztók aránya. Idén az összes ellenőrzésnek csak 14 százaléka zárult megállapítással, 2019-ben ugyanez az arány 25 százalék volt - közölték. A mintegy 600 mulasztás felénél online pénztágéppel kapcsolatos problémát vagy a nyugtaadás elmulasztását jegyzőkönyvezték a revizorok, 163 vállalkozó nem jelentette be az alkalmazottait, 33 esetben jövedéki szabályokat sértettek a kereskedők.
   

A visszaeső vállalkozások magasabb, akár milliós bírságra is számíthatnak, mint például az a cég, amely az elmúlt 3 évben ötödik alkalommal mulasztotta el a nyugtaadást - hívta fel a figyelmet a NAV. Az adóhivatal eddig mintegy 57 millió forint bírságot szabott ki a szabálytalanságok miatt. A bírság mellett egyéb szankciót is kockáztat, aki vét a szabályok ellen. Két, egyébként megbízható minősítésű vendéglátóhely a nyugtaadás elmulasztása és a be nem jelentett alkalmazottak miatt kikerült a kedvező, kiva szerinti adózásból - jelezte az adóhatóság. A súlyosan mulasztók utólagos adóellenőrzésekre is számíthatnak - hangsúlyozták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com