Aegon Alapkezelő: 0,9 százalékig csökkenhet az alapkamat

A jegybank kommunikációja az elmúlt hónapokban nem volt egyértelmű, ami inkább gyengíti a forintot, mint erősíti - fejtette ki Duronelly Péter, az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő portfólió menedzsere az alapkezelő szerdai sajtóbeszélgetésén, Budapesten.

Duronelly Péter elmondta: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi sajtótájékoztatóján elhangzottak alapján 0,9 százalékig mehet le az alapkamat, de az elmúlt hónapokban az MNB közlései kissé zavarosak voltak, úgy tűnt, a jegybank sem tudja, meddig szeretné csökkenteni az alapkamatot.

mnb

Szűcs Zoltán, az Aegon Alapkezelő kötvényrészlegének portfólió menedzsere rámutatott: valószínű, hogy az MNB a jövőben az alapkamatnál fontosabb szerepet szán a bankközi kamat, a BUBOR alakulásának. Az alapkamat csökkentésében szerepet játszik az is, hogy az MNB nem tudja függetleníteni magát az Európai Központi Bank lépéseitől - utalt rá a portfolió menedzser.

A forint a 310-315 forint/euró sávban maradhat a következő egy évben - fűzte hozzá.

Kadocsa Péter, az Aegon Alapkezelő vezérigazgatója elmondta: az Aegon Asset Management 346 milliárd euró kezelt vagyonnal rendelkezik világszerte, a legnagyobb összeget, 260 milliárd eurót kötvényportfóliókban halmoztak fel a befektetőik.

Duronelly Péter kifejtette: tavaly már látni lehetett, hogy a globális részvénypiacok teljesítménye gyengült, emellett igen lassú növekedést árazott be a kötvénypiac is.

Kiemelte: erős összefüggés van az egyes államokban az ipari termelés és GDP alakulása között. Az ipari termelés éves bővülése a fejlődő és feltörekvő országokban is lefékeződött, a jövőben pedig még jobban fog lassulni világszerte. Ez a folyamat hosszú távon a profitvárakozásokat is lejjebb viszi, és ezért a részvénypiacoknak sem kedvez - fűzte hozzá.

Megjegyezte az Egyesült Államok gazdasági növekedéséhez fűzött várakozások egy év alatt jelentősen visszaestek, míg az eurózóna GDP-növekedését érintő előrejelzéseket érdemben nem módosították az elemzők.

Szűcs Zoltán egy kérdésre elmondta: az alapkezelőnél azt várják, hogy idén 2,6-2,7 százalékkal nőhet a magyar GDP.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com