Agrárminisztérium: Japán hazánk kiemelt mezőgazdasági partnere

A magyar uniós elnökség prioritásairól, az élelmiszerpazarlás csökkentéséről, és állategészségügyi kérdésekről is egyeztetett Nagy István tárcavezető, aki hivatalában fogadta Ogava Rjoszukét, Japán Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztériumának nemzetközi kapcsolatokért felelős miniszterhelyettesét - közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán.A miniszter a találkozón arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország számára Japán diplomáciai és gazdasági szempontból is nagyon fontos partner. A mostani találkozóra pedig kiemelt időpontban kerül sor, mert hazánk hamarosan átveszi az uniós elnökséget - tette hozzá.
   

Nagy István arról beszélt, hogy Magyarország egy nehéz időszakban látja majd el az EU elnöki teendőit, hiszen választás után leszünk, és az uniós intézményrendszer még nem fog rögtön felállni a voksolást követően. Ebben a helyzetben lehetőségünk nyílik azonban arra, hogy a 27 tárcavezető tegyen javaslatokat az Európai Bizottság felé - jelezte a tárcavezető a közlemény szerint.
    

"Egyszerűsíteni szeretnénk a szabályokat és gazdaközpontúvá kívánjuk tenni a Közös Agrárpolitikát. Öt fő témakört fogalmaztunk meg magunknak, ezek: a versenyképesség, a válságállóság, a fenntarthatóság, a gazdaközpontúság és a tudományos eredmények integrálása az agráriumba. Mindezek mellett kiemelt célunk az élelmiszerpazarlás mérséklése. Célunk, hogy 2030-ig a felére csökkentsük a kiskereskedelemben felhalmozott hulladékot. Van mire támaszkodnunk, hiszen fontos hazai eredmény, hogy hat év alatt a háztartási hulladék 27  százalékkal mérséklődött. Hazánk ebben a témában nemzetközi konferenciát rendez ősszel, amire Nagy István meghívta a Japán delegációt is" - olvasható az AM közleményében.
    

A tárcavezető szerint az uniós elnökség lehetőséget teremt a fenntartható halászat elősegítésére és a halászati kvóták meghatározására is. "Szeretnénk tudományos eredményekre hivatkozva egy olyan modellt felállítani, amit széles konszenzus övez majd a tagállamok körében" - hangsúlyozta Nagy István. A miniszter kitért a Japánnal fennálló kereskedelmi kapcsolatokra is, hiszen a távol-keleti országba prémium termékeket lehet értékesíteni. Éppen ezért kiemelt figyelmet fordítanak erre a piacra. A földrajzi árujelzőkkel tudjuk a magyar termékeket megkülönböztetni és védeni is, ezt a továbbiakban is nagyon fontosnak tekinti hazánk - emelte ki. "Azon dolgozunk folyamatosan, hogy még több ilyen termékünk legyen. Magyarország 87 földrajzi árujelzője élvez oltalmat az unióban" - fűzte hozzá.
    

Nagy István köszönetét fejezte ki a miniszterhelyettesnek, mert hazánk az első olyan, afrikai sertéspestissel érintett ország a világon, amellyel Japán megállapodott a regionalizáció kérdésében. Hozzátette: a mangalica otthonra talál Japánban is. "Egyre több olyan együttműködést szeretnénk kialakítani, ami mind a két ország exportját erősíti. A magyar élelmiszer-biztonság és a szakembereink megfelelő alapot teremtenek arra, hogy ezen a területen is megerősítsük kapcsolatainkat" - húzta alá az agrártárca vezetője.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com