ÁSZ-ellenőrzés: szabályszerű volt a jegybank gazdálkodása, irányítási rendszere

A jogszabályoknak megfelelő volt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2014. évi irányítási, döntéshozatali rendszere és gazdálkodása, a jegybank az előírásoknak megfelelően végezte a központi költségvetéssel összefüggő elszámolásokat és felügyeleti tevékenységét is - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

A számvevőszék keddi közleménye szerint a jegybank 2014. évi tevékenységének ellenőrzése nem terjedt ki alapítványok létrehozására és azok gazdálkodására, valamint az MNB szanálási hatósági feladataira.

allami_szamvevoszek_lapozos_873_20110621120109_11

Az ÁSZ hamarosan nyilvánosságra hozza a 2016.

második félévi ellenőrzési tervét, amelynek egyik új témája lesz az alapítványok és közalapítványok gazdálkodásának ellenőrzése - írták.

Az ellenőrzéskor a számvevőszék egyebek mellett megállapította, a felügyelőbizottság 2014 májusáig tartó működése megfelelt a jogszabályok és az ügyrend előírásainak, a belső ellenőrzési szervezet működése szabályozott és szabályszerű volt, a jegybank a jogszabályi előírásoknak megfelelően biztosította a Pénzügyi Békéltető Testület működési feltételeit.

Közölték: az MNB a pénzügyi közvetítőrendszert felügyelő, ellenőrző és szabályozó tevékenységéhez kapcsolódóan a nyilvános elektronikus információs rendszer szabályozása során megfelelően járt el. Az ellenőrzés azonban hibát tárt fel az ügyintézési és hiánypótlási eljárásoknál a felügyeleti engedélyezési és egyéb eljárások körében.
Az ÁSZ jelentésében javaslatokat fogalmazott meg az MNB elnökének, amelyre 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie.

A számvevőszék a 2014. évre vonatkozó ellenőrzéssel párhuzamosan elvégzett egy utóellenőrzést is a 2014. április 14. és 2015. október 15. közötti időszakra. Ennek során értékelte, hogy az ellenőrzött szervezet végrehajtotta-e az MNB működésének, valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) tevékenységének az MNB-be integrálásáról 2015 áprilisában publikált ellenőrzésben foglalt feladatokat. Az ÁSZ jelentése akkor a nemzetgazdasági miniszternek egy, az MNB elnökének négy javaslatot tartalmazott.

Az ÁSZ megállapította, az intézkedési tervben foglaltak közül két feladat okafogyottá vált, két feladatot - egyet határidőn túl - teljes körűen végrehajtottak. Az NGM által készített intézkedési tervben előírt feladat végrehajtása az ellenőrzés időszakában még nem volt időszerű - áll a tájékoztatásban.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com