Automatikus árfolyamgát a devizaadósoknak?

A Magyar Nemzeti Bank május 21-én közzétett stabilitási jelentése szerint február végéig az árfolyamgát intézményébe a jogosultak mintegy 38 százaléka, azaz körülbelül 1 100 milliárd forint jelzáloghitel került. Ez az adat elmarad a várakozásoktól. A jelentés javasolja a belépés határidejének újbóli meghosszabbítását, sőt, annak akár általános jellegű, automatikus kiterjesztését – írja a hitelkarosultak.blog.hu.

HitelAz MNB friss elemzése szerint a háztartások hitelmutatóin már javított valamelyest az árfolyamgát intézménye, amelyet az állami segítő eszközök egyikeként vezettek be. Sőt, a jelentésben található előrejelzés szerint a következő két évben az intézkedések megállíthatják a hitelportfólió egészének romlását.

Jól érzékelhető, hogy a jelenlegi pénzügyi vezetés ragaszkodik az árfolyamgát intézményéhez, az MNB szakemberei pedig javasolják a belépés lehetőségének meghosszabbítását. Sőt, „még hatékonyabb” megoldásként szerepel az az elképzelés, amely alapján valamennyi devizahitelre automatikusan kiterjesztenék az árfolyamgát rendszerét. Ha utóbbit esetleg bevezetnék, akkor csak a külön erre az esetre vonatkozó kérelem alapján mentesülhetne az adós az árfolyamgát rendszerében való részvétel alól.

A költségvetési terhek miatt egyes gazdasági szakemberek már a határidő kitolását is megfontolandónak tartják. Az eddigi viszonylag alacsony érdeklődés oka a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének képviselői szerint az, hogy a legtöbben nem értik teljesen az árfolyamgát rendszerét.

Az árfolyamgát intézményének megítélése mindenesetre elég vegyes képet mutat. Sokan úgy vélik, hogy hosszútávon nem jelent tényleges megoldást, mivel a futamidő lejártával a gyűjtőszámlán felhalmozott terhek kezelhetetlen módon ömlenek majd az adósok nyakába. – írja a hitelkarosultak.blog. A konstrukció előnye azonban, hogy a gyűjtőszámlán felhalmozódó összeg finanszírozására biztosított hitel a piacinál jóval kedvezőbb kamatozású.

Az MNB-kimutatás az árfolyamgát kihasználtságáról:















































































Állomány



Jogosult devizalapú jelzáloghitel-állomány arányában (jobb skála)


2012. január

42,76



1,30


Február

48,57



1,64


Március

55,51



1,86


Április

60,89



2,09


Május

100,66



3,34


Június

180,90



6,45


Július

309,53



11,66


Augusztus

468,31



17,55


Szeptember

596,53



22,29


Október

712,80



26,83


November

812,74



31,27


December

916,22



34,30


2013. január

998,41



38,59


Február

1 107,77



41,75



 

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com