Az „A” kategóriás cégek vezetőinek javadalmazásai

A Mol, a TVK és az OTP vezetői javadalmazása volt tavaly a legmagasabb az „A” kategóriás BÉT-cégek közül. Fizetésük nem sokkal maradt el a legnagyobb amerikai vállalatok átlagától. – írja a Napi Gazdaság.

Mol OtpA gazdasági lap összeállításából kiderül, hogy a három említett cég közül is a Mol-csoportba tartozó vezető testületeiben kapják a legtöbb tiszteletdíjat, de a havi átlagos juttatás mindhárom testületben megközelítette a bruttó 1,3 millió forintot.

Az OTP-nél ugyan ennek alig felét viszik haza készpénzben, ám az ország legnagyobb bankja igazgatósági tagjait még havi 800-1000 darab részvénnyel is ösztönzi.

Ezek átlagárát beszámítva pedig már a pénzintézet vezetői jártak a legjobban.

Olyan is akad, (például az ANY és az Egis), ahol díjazás nélkül látják el feladatukat az igazgatók, de a Telekomnál is lemondott a többség a vezetői javadalmazásról.

A juttatások összegének éves változásában nincs egységes gyakorlat, a Molnál például 2009 óta ugyanannyi az éves juttatás, míg az OTP-nél jellemzően az éves becsült inflációval növekszik a kifizetések mértéke.

Az alábbi javadalmazások persze a kulcsemberek jövedelmének csak töredéke, hiszen mindannyian alkalmazásban is állnak vállalatuknál, ahol a kifizetett bér és bónusz sokszorosan meghaladja az igazgatósági juttatásokat.

A listán szereplő cégek vezetőségeiben szereplő legnagyobb „tisztséghalmozó” Mosonyi György, aki a TVK elnökeként, illetve a Mol és a Telekom felügyelőbizottságának elnökeként évente több mint 45 millió forintot vihet haza. Szintén több testület munkájának résztvevője Járai Zsigmond, Csányi Sándor, Lantos Csaba és Hernádi Zsolt.

A számok alapján a hazai igazgatósági juttatások nem sokkal maradnak el az amerikai S&P-500 vállalati index átlagától. A Reuters szerint az ottani átlag évi 76 ezer dollár (nagyjából 17 millió forintnak megfelelő összeg) egy vezetői tisztségviselőnek.







































































































Javadalmazások az A kategóriás tőzsdei cégeknél (havonta, ezer forint)




Igazgatóság



Igazgatóság elnöke



Felügyelőbizottság



FB-elnök


Állami Nyomda

170



254



127



191


Apeninn

200



300



200



200


CIG

0



1750



45



0-125


Egis

0-411



0



297



652


FHB

200



400



212



318


Magyar Telekom

600



400



294



448


Mol

838-1300



838



435-1154



1700


OTP

670



780



1000



1500


Richter

520



625



375



460


Rába

255



380



220



335


TVK

1230



1840



295



442


Zwack

175



275



175



275



Forrás: Napi Gazdaság




 

Forrás: Napi Gazdaság

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com