Az adóhatóság kisadózási formákhoz kapcsolódó tevékenységeit vizsgálta a számvevőszék

A kedvező kisadózási formák egyre népszerűbbek, a költségvetés ebből származó bevételei pedig százmilliárdos nagyságrendűre nőttek; az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzésével hozzájárult ahhoz, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) e területen is szabályozott, a törvényi előírásokat követő helyzetet tartson fenn - közölte a számvevőszék kedden.Az ÁSZ felidézte: az Országgyűlés a kis- és közepes vállalkozások adózási feltételeinek javítása, egyszerűsítése érdekében 2012-ben két gyökeresen új és egyszerű, az érintettek által választható adónemet vezetett be, a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) és a kisvállalati adót (kiva).
    

A kisadók a bevezetésük óta egyre szélesebb körben váltak elérhetővé és egyre többen választották a két adónemet, emiatt a központi költségvetés ezekből származó bevételei folyamatosan nőttek, 2020-ban 242 milliárd forintot tettek ki. A számvevőszék a most lezárult ellenőrzése keretében megállapította, hogy az adóhatóság kata-hoz és a kiva-hoz kapcsolódó tevékenységeinek szabályozottsága megfelelően követte a törvényi előírások változásait.
    

A NAV szabályszerűen járt el a kisadózók adóellenőrzései, valamint a hátralékok kezelése során. A területnek mind a törvényi környezet által meghatározott szabályozottsága, mind a szabályozottságnak megfelelő alapvető eljárásrendje kielégítő. Az ellenőrzés ugyanakkor hiányosságokat állapított meg olyan speciális részterületeken, mint a bírósági megkeresések alapján intézett vagyonelkobzásokhoz kapcsolódó feladatokra vonatkozó belső szabályozás kialakítása, a kisadózók panaszairól nyilvántartás vezetése, valamint a vagyonelkobzások végrehajtása. Az ÁSZ közölte: a NAV intézkedési tervet készítve gondoskodik a megfelelő javításról.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com