Az ÁSZ támogatja az önkormányzatok szabályos működését

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) támogatja az önkormányzatok szabályos működését, ennek érdekében az ÁSZ elnöke az összes település polgármesterének és jegyzőjének elektronikus levelet küldött, amelyben 38, kockázati alapon kiválasztott település ellenőrzésének általános tapasztalatait ismertette - közölte az ÁSZ a honlapján hétfőn.

aszA közlemény szerint a 38 ellenőrzött önkormányzatból a belső kontrollrendszer kialakítása 34-nél nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak. Ezt olyan hibák, hiányosságok indokolták, mint például az, hogy gazdasági programot, az önkormányzati hivatal szervezeti és működési szabályzatát, a gazdálkodásra vonatkozó belső szabályzatokat nem, vagy nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően határozták meg - olvasható az ÁSZ közleményében.

A beszámoló szerint a számvevőszék 2012 júliusában kezdte meg a belső kontrollrendszerek kialakításával kapcsolatos ellenőrzéseit. Az ÁSZ elsőként 38 kockázatalapon kiválasztott települési önkormányzatnál végezte el a belső kontrollrendszer 2011. évi kialakításának, valamint a belső ellenőrzés 2009 és 2011 közötti működése megfelelőségének és eredményességének a vizsgálatát.

A 38 ellenőrzött önkormányzatból, az ÁSZ értékelése alapján, a belső kontrollrendszer kialakítása 34 helyhatóságnál nem felelt meg az előírásoknak. Ezek a helyhatóságok nem mérték fel, esetenként nem is állapították meg a hivatal tevékenységében és gazdálkodásában rejlő kockázatokat. A beszámolási eljárások, a gazdálkodással kapcsolatos belső előírások, feltételek szabályozása nem történt meg.

Nem jelöltek ki a gazdálkodási jogkörök gyakorlására jogosult személyeket, vagy a kijelölt alkalmazottak nem rendelkeztek a megfelelő iskolai végzettséggel. Nem határozták meg az adatvédelmi és adatbiztonsági feladatokat, nem szabályozták a kötelezően közzéteendő adatok nyilvánosságra hozatalának rendjét, nem alakítottak ki a hivatal tevékenységének nyomon követését biztosító rendszert - olvasható a számvevőszéki dokumentumban.

A 34 önkormányzatnál előfordult, hogy a szakmai teljesítés igazolását és az utalványok ellenjegyzését nem az arra jogosult dolgozók végezték el. Ezen túlmenően a szakmai teljesítés igazolása és az utalvány ellenjegyzése sem szabályszerűen történt. A rendelkezésre bocsátott dokumentumok alapján az ellenőrzések 37 önkormányzatnál kár bekövetkezésére utaló adatot, tényt nem tártak fel, egy esetben viszont jogosultatlan kifizetést állapított meg a számvevőszéki vizsgálat.

A belső ellenőrzés működése 21 esetben nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak. Előfordult, hogy nem készítettek éves ellenőrzési tervet, vagy azt nem támasztotta alá kockázatelemzés. Az ellenőrzéseket nem végezték el, vagy nem az ellenőrzési tervben foglaltak szerint folytatták le.

A belső ellenőrzés 35 önkormányzatnál nem volt eredményes, mert az nem, vagy nem teljeskörűen tárta fel a belső kontrollok működésének és kialakításának hiányosságait.

Az ÁSZ 2010-ben a 38 önkormányzatból nyolc önkormányzat gazdálkodását átfogó jelleggel ellenőrizte, akkor összesen 128 szabályszerűségi és 39 célszerűségi javaslatot fogalmazott meg. Ebből 27 (16,2 százalék) javaslat csak részben, 71 (42,5 százalék) pedig egyáltalán nem hasznosult - állapították meg a számvevők a belső kontrollrendszerek ellenőrzésekor.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com