Az E-Star fellebbez a csődeljárást megszüntető bírósági döntés ellen

Az E-Star fellebbez a csődeljárást megszüntető bírósági döntés ellen - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken.

bkA társaság élt fellebbezési jogával, tekintettel arra, hogy álláspontja szerint a Fővárosi Törvényszéknek a csődegyezségi megállapodás jóváhagyása iránti kérelmet elutasító és a csődeljárás megszüntetéséről szóló végzésében foglalt indoklás megalapozatlan, a csődegyezségi megállapodás megfelel a jogszabályban foglalt követelményeknek.

A csődtörvény értelmében a fellebbezést a bíróság soron kívül, de legfeljebb 8 munkanapon belül bírálja el - teszik hozzá.

A közlemény szerint a Fővárosi Törvényszék a 2013. április 26-án tartott csődegyezségi tárgyaláson született csődegyezségi megállapodást akként értékelte, hogy az „nem alapos”, mert a csődegyezség az egyezséghez hozzá nem járuló, illetve az egyezségkötésben részt nem vevő hitelezők egy részére kedvezőtlenebb feltételeket állapít meg.

Az indoklás szerint a hitelezői osztályokon belül a hitelezők kielégítési mértékének ugyanis az egyes hitelezők teljes nyilvántartásba vett követeléseinek összegére vetítve kell azonosnak lenniük.

A végzés indoklása értelmében azzal, hogy a csődegyezség a hitelezőket a tőkeköveteléstől eltérő jogcímeken bejelentett (és nyilvántartásba vett), de nem azonos összegű követeléseikről (kamat és járulékkövetelések) lemondatta, az egyes hitelezőket megillető kielégítések mértékét eltérővé tette, ami a csődegyezséghez hozzá nem járuló hitelezők tekintetében – amennyiben az rájuk nézve hátrányos – nem megengedhető.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com