Az építkezők figyelmét hívta fel a csokra a kormány a Construma kiállításon

A saját ingatlant építők figyelmét hívta fel a családi otthonteremtési kedvezményre (csok) a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára egy vasárnapi budapesti sajtótájékoztatón, amelyet a Construma építőipari szakkiállításon tartottak.

Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára emlékeztetett arra, hogy az építkezésbe fogó családok ugyanolyan feltételekkel igényelhetik a csokot, mint az új ingatlant vásárlók, így az 5 millió forint áfa-visszaigényléssel együtt összesen akár nettó 15 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kaphatnak, továbbá 10 millió forint kedvezményes hitelt vehetnek fel.

ngm

Hangsúlyozta, hogy a csok összege kizárólag a meglévő vagy vállalt gyermekek számától függ. Építkezés vagy új ingatlan vásárlása esetén egy gyermek után 600 ezer, kettő után 2 millió 600 ezer, három után pedig 10 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást lehet igényelni. Ehhez társul a legfeljebb 10 millió forintos államilag támogatott lakáshitel, amelynek havi törlesztőrészlete maximum 47 ezer forint.

"Az eddigi évtizedek legnagyobb otthonteremtési programjának" része továbbá, hogy 5 millió forint értékben visszaigényelhető az építkezés költségeiből az áfa, valamint beletartozik a nemzeti otthonteremtési közösségek (nok) rendszere is - emelte ki az Emmi államtitkára.

Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára azt mondta, hogy az építőipar komoly potenciállal rendelkezik, a gazdasági válság miatt azonban jelentősen csökkent a vállalkozások száma. Ezért döntött úgy a kormány, hogy ösztönzi a szektort, ennek érdekében alkotta meg családi otthonteremtési programját.

Felidézte, hogy míg a 2000-es évek közepén évente 35-40 ezer lakást építettek Magyarországon, ez a szám 2010-re 8-10 ezerre csökkent.

Az idei év első két hónapjának eredményeit összegezve elmondta, hogy 2400 csokra irányuló kérelmet fogadtak be a hitelintézetek, több mint 6 milliárd forint értékben, áfa-visszatérítést pedig 240-en igényeltek.

Hornung Ágnes véleménye szerint ezek a számok alapvetően jók, január és február ugyanis gyenge hónapok az építőiparban. Hozzátette, hogy az első negyedéves adatok ugyanakkor részletesebb képet mutatnak majd.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com