Az EU a WTO-hoz fordul a Kínával folyamatban lévő kereskedelmi vitáinak rendezése érdekében

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: Az Európai Unió a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) két vizsgálóbizottság felállítását kéri a Kínával folyamatban lévő két kereskedelmi vitájának rendezése érdekében, a Litvániára, illetve a csúcstechnológiai szabadalmakra vonatkozó kereskedelmi korlátozások ügyében - tájékoztatott az Európai Bizottság szerdán.A viták egyike a Kína által 2021 decembere óta a Litvániából származó exportra és a litván alapanyagokat tartalmazó uniós termékek kivitelére alkalmazott kereskedelmi korlátozások jogszerűségének vizsgálatára vonatkozik.
    

A kínai intézkedések közé tartozik egyebek mellett a litván behozatal kínai vámhatóságok általi elutasítása, a Litvániából származó alapanyagokat felhasználó multinacionális vállalatokat érintő behozatali korlátozások, valamint a Litvániába irányuló kínai export visszaszorítása. Kína emellett növényegészségügyi okokra hivatkozva teljes körű importtilalmat vezetett be a Litvániából ugyanazon intézkedéscsoport részeként szállított alkoholra, marhahúsra, tejre, rönkre és tőzegre vonatkozóan.
   

Az EU szerint a kínai vámstatisztikák azt mutatják, hogy a Litvániából Kínába irányuló kereskedelem az idén január és október között 80 százalékkal csökkent az előző évhez képest. A másik vita tárgya, hogy Kína jogszerűen korlátozza-e a csúcstechnológiai szabadalmak uniós jogosultjait abban, hogy jogaik hatékony védelme és érvényesítése érdekében az uniós bíróságokhoz forduljanak. Az Európai Unió február 18-án nyújtott be keresetet a Kereskedelmi Világszervezethez Kínával szemben, amiért a távol-keleti ország korlátozza az uniós vállalatokat abban, hogy külföldi bírósághoz forduljanak szabadalmaik védelme és hasznosítása céljából.
    

Az EU szerint a perlési tilalom indokolatlanul korlátozza a csúcstechnológiai szabadalmak jogosultjait, köztük a mobiltelefontechnológia-tulajdonos európai vállalatokat abban, hogy akár egy kínai mobiltelefon-gyártóval a szabadalmi licenc feltételei tárgyában fennálló jogvitát uniós bíróságon rendezzenek. A perlési tilalom megsértése napi 130 ezer euróig terjedő bírságot von maga után - emlékeztettek.
    

Az uniós bizottsági közlemény kiemelte: a Kína által bevezetett intézkedések mindkét esetben rendkívül károsak az európai vállalkozások számára. Ezen túlmenően Kína Litvániával szembeni diszkriminatív intézkedései hatással vannak az EU-n belüli kereskedelemre és ellátási láncokra, valamint befolyásolják az EU belső piacának működését, többek között a kényszerű piaci alkalmazkodás révén. A szóban forgó intézkedések megszüntetése az EU gazdasági és stratégiai érdekét egyaránt szolgálja - írták.
    

Az EU úgy véli, hogy a kínai intézkedések nincsenek összhangban a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló WTO-megállapodással (TRIPS) - tették hozzá. A WTO Vitarendezési Testülete a soron következő, december 20-i ülésén vitatja meg az EU kérését. Kína egy alkalommal kifogásolhatja a testület létrehozását. Amennyiben így tesz, az EU megújítja kérelmét, és a testületet a Vitarendezési Testület 2023. január 30-i ülésén hozzák létre - közölték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com