Az IMF nélkül legfeljebb két éve maradt Magyarországnak?

Magyarország miniszterelnöke a Dow Jones Newswiresnek adott interjú keretein belül kijelentette, hogy az IMF-megállapodás nélkül hazánknak legalább egy, legfeljebb pedig két éve van arra, hogy piaci forrásokból finanszírozni tudja államadósságát. A jelenleg érvényes 9 százalékos kamatfelárak mellett Orbán Viktor szerint ezen túl fenntarthatatlanná válna az adósságpálya.

Az IMF-megállapodás alapfeltétele azonban, hogy a kormány minden ponton megállapodjon az unióval, méghozzá az Európai Bizottság által kifogásolt törvények esetében.

Hogy ez minél előbb bekövetkezhessen, azért már év eleje óta intenzív tárgyalásokat folytatnak az érintett felek, a kormány legutóbb múlt pénteken küldött levelet Olli Rehn európai gazdasági biztosnak és José Manuel Barroso elnöknek arról, hogy egészen pontosan mit szándékoznak tenni az országunkkal szembeni kötelezettségszegési eljárások rendezésének érdekében.

Az Európai Bizottság várhatóan addig nem fog válaszolni a pénteki levélre, ameddig a magyar kormány nem reagál a szerdai lépésre, amelyben hazánknak vállalnia kell a költségvetés hosszú távon is fenntartható kiigazítását, ami eredetileg is előfeltétele volt a nemzetközi pénzügyi mentőcsomagnak. Az ugyanis már Fellegi Tamás decemberi washingtoni látogatása során is kiderült, hogy a Valutaalap csak és kizárólag abban az esetben fog leülni tárgyalni a hazai delegációval, ha Magyarország minden egyes előfeltételnek eleget tett.

A magyar kormány megállapodási hajlandósága továbbra is töretlennek tűnik, erre enged következtetni a Magyar Közlönyben kedden megjelent felhívás, ami szerint az NGM-nek és a NEFMI-nek is egy héten belül javaslatot kell tennie a költségvetési hiánycél korrekciójához szükséges intézkedésekkel kapcsolatban. Magyarország a jelenlegi álláspontok szerint legkorábban egy hónap múlva indíthatja meg washingtoni delegációját, de nem zártható ki, hogy az egyeztetések egészen az első félévének végére tolódnak.

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com