Az MNB 250 millió forintra bírságolta a Civis Globál Brókerház Zrt.-t

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 250 millió forintos piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a Civis Globál Brókerház Zrt.-t engedély nélküli portfóliókezelés miatt, és visszavonta a társaság független biztosításközvetítői tevékenység végzésére jogosító engedélyét is - közölte az MNB csütörtökön az MTI-vel.

MNB_logo_emblema_arany_hunA piacfelügyeleti eljárás során az MNB megállapította: a Civis Globál Zrt. portfóliókezelésre irányuló befektetési szerződéseket kötött, amelyekben a befektetők azzal bízták meg a társaságot, hogy egyedi megbízásuk alapján saját nevében, a befektetők javára befektetési termékre vonatkozó szerződést kössön.

A társaság több száz ügyféllel kötött ilyen szerződést, s ennek nyomán milliárdos összegű befektetésre szánt pénzösszeget vett át az ügyfelektől. A Civis Globál Zrt. az ügyfélpénzek egy részét pénzügyi eszközökbe fektette, azaz rendszeres gazdasági tevékenysége keretében, pénzügyi eszközre vonatkozóan engedély nélkül portfóliókezelést végzett - áll a közleményben.

A határozat szerint a bírság összegét befolyásolta, hogy a társaság jogszabálysértő tevékenységét nagy rendszerességgel, a befektetők széles körét érintően végezte. Kihasználta azt a tényt is, hogy az MNB nyilvántartásában biztosításközvetítési tevékenység végzésére jogosult alkuszként szerepel, s így professzionális, engedéllyel rendelkező piaci szereplő látszatát keltette.

Súlyosító körülménynek számított az is, hogy a Civis Globál Zrt. az engedélyköteles portfóliókezelés szabályainak megsértésével negatív hatást fejtett ki a tőkepiac biztonságos és zavartalan működésére, a tőkepiac tisztaságára, az engedéllyel működő szervezetekre, azok tagjaira és ügyfélkörére. Egyúttal jelentős mértékű pénzeszközöket vont el a tőkepiac legális intézményei által nyújtott szolgáltatásoktól.

A társaság a piacfelügyeleti eljárás során nem működött együtt a jegybankkal.

Mivel a Civis Globál Zrt. több esetben súlyosan megsértette a független biztosításközvetítőként rá vonatkozó jogszabályi előírásokat és szakmai elvárásokat is, az MNB visszavonta a társaság biztosításközvetítői tevékenységi engedélyét és törölte nyilvántartásából.

A piacfelügyeleti eljárást a jegybank jogelőd hatósága, a PSZÁF indította - olvasható a határozatban.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com