Az MNB elutasítja a bankszövetség tiltakozását a kötelező tartalékráta emelésével szemben

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozottan visszautasítja a bankszövetség csütörtöki  közleményét, amelyben az MNB kötelező tartalékrátával kapcsolatos intézkedéseit a bankszektor lakossági és vállalati hitelezési képességével köti össze - közölte a jegybank az MTI-vel pénteken. Kiemelték, hogy a bankok kiemelkedő tartalékokkal rendelkeznek, illetve azt is, hogy az infláció leszorítása olyan nemzetgazdasági érdek, ami nélkül fenntartható hitelezés sem elképzelhető.A Magyar Bankszövetség azt kifogásolta, hogy évente több mint 100 milliárd forintos kiesést okoz a bankszektornak az MNB azon döntése, amellyel április 1-jétől duplájára, 10 százalékra emeli a kötelező tartalékrátát, és annak negyedére nem fizet kamatot a bankoknak. A bankszövetség szerint az MNB döntése csökkenti a bankszektor lakossági és vállalati hitelezési képességeit, újabb terhet jelent a szektornak, amelynek az extraprofitadó, a lakossági jelzáloghitel és a kis-és középvállalkozói (kkv) kamatstop, illetve az agrármoratórium már eddig is veszteséget okozott.
    

Pénteki közleményében a jegybank leszögezte: Magyarország stratégiai célja az elmúlt évtizedben újraindult gazdasági felzárkózás folytatása és egy fenntartható felzárkózási pálya megvalósítása. A legnagyobb veszélyt ezekre a célokra a háború mellett a gazdaságot sújtó magas infláció jelenti, a magas infláció megfojtja a gazdasági növekedést és a pénzügyi közvetítés normál működését. A gazdaságpolitika elsődleges feladata ezért az infláció minél gyorsabb letörése és az árstabilitás újbóli elérése - hangsúlyozták.
    

Az MNB kiemelte: az infláció legyőzéséhez a jegybank és a kormány erőfeszítései mellett a bankrendszer és a vállalkozások együttműködése is szükséges. Hozzátették, hogy az infláció leszorítása olyan nemzetgazdasági érdek, ami nélkül fenntartható hitelezés sem elképzelhető. A kötelező tartalékrendszer átalakítása során az MNB a monetáris politikai célok mellett minden releváns pénzügyi stabilitási szempontot alaposan mérlegelt - hangsúlyozta a jegybank.


A bankrendszer finanszírozása stabil és kiegyensúlyozott szerkezetű. A hazai bankok likviditási és tőke oldalról is olyan, historikus összevetésben kiemelkedő tartalékokkal rendelkeznek, amelyek bőséges fedezetet nyújtanak a hitelezési aktivitás fenntartásához - áll az MNB pénteki közleményében. Megjegyezték: ezt tovább erősíti, hogy a magyar bankszektort 2022-ben európai összevetésben is kimagasló jövedelmezőség jellemezte.
    

A jegybank közlése szerint a bankok a tartalékrendszer április 1-jétől hatályos szigorítása után is a hitelezésből adódó igény többszörösét kitevő, többezer milliárd forintos szabad likviditással rendelkeznek majd, miközben a szektor szabad tőkepufferének mértéke meghaladja az 1500 milliárd forintot. Emlékeztetnek arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank, a kormány és a hazai bankok együttműködése a koronavírus-járvány rendkívüli időszakában egyszer már sikeresen megőrizte Magyarország stabilitását.


A jelenlegi háborús körülmények között hasonlóan szoros együttműködésre van szükség, az inflációt megfékezése az árstabilitás elérése és a gazdasági felzárkózás eléréséhez. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának döntéseit csakis ezen nemzetgazdasági érdek motiválja, ezért a célok eléréséig minden az infláció letörését és a monetáris transzmissziót erősítő lépésre szükség van - hangsúlyozza az MNB reagálása.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com