Az új szakképzési rendszer csak tovább rontja a pályakezdők helyzetét

Lapértesülések szerint a legtöbb oktatási közgazdász elítéli az új szakképzési rendszert, amely elképesztő károkat fog okozni a jövőben és munkanélküliségbe sodor rengeteg fiatalt, akik úgy kerülnek ki az oktatási intézményekből, hogy hiányos ismereteik mellett nem bírnak majd olyan képességekkel, mint az átképezhetőség és az új technológiákhoz való alkalmazkodás.

A kormány által bevezetni szándékozott duális rendszert első ízben a Kecskeméti Főiskolán alkalmazzák majd a Mercedes-Benz gyárral kötött megállapodás keretein belül. A felsőoktatási képzésen 150 diák vesz részt, akik egy hetet műhelymunkán, egy hetet pedig elméleti keretek között, az iskolapadban töltenek el. A duális szisztéma célja, hogy a tanultakat azonnal gyakorlattal párosítsák, ami a felsőoktatás esetében még működhet is, a kormány azonban a szakmunkásképzésbe is szeretné bevezetni ezt a rendszert.

A Németországban még a középiskolákban is működő tervezet azonban a közgazdászok véleménye szerint itthon nem állná meg a helyét, a magyar tanulók ugyanis hiányos ismeretekkel érkeznek meg a szakmunkásképzésbe, külföldi társaikhoz képest kevesebb közismereti tárgyat és nyelvet tanulnak, így nincs megalapozva a gyakorlatorientált képzésük.

Éppen ezért első ízben az általános iskolai képzést kellene átszabni Magyarországon, megalapozni vele a duális rendszert, amit csak ezután lehetne alkalmazni a szakmunkásképzésen is. A legtöbb felmérés szerint hazánkban az oktatási intézmények nem csökkentik, hanem inkább növelik az otthonról hozott hátrányokat, a szakmunkásképzésbe pedig a gyakorlat szerint a rossz anyagi helyzetben lévő családok gyermeki kerülnek, ez pedig a közgazdászok szerint egyet jelent a hiányos alapismeretekkel. Így dacára az új szisztémának a diákok alkalmatlanok lesznek arra, hogy a duális rendszerben olyan tapasztalatra és tudásra tegyenek szert, ami elegendő lenne a munkaadó számára. Hir.ma

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com