Banki elszámolás - MNB: az elszámolás és a forintosítás példátlanul javította a háztartások helyzetét

A fogyasztói kölcsönszerződések elszámolása és forintosítása példátlan mértékben javította a háztartások pénzügyi helyzetét, miközben az ország és a pénzügyi rendszer egyik legjelentősebb kockázata is megszűnt, az MNB közleménye szerint ebben egyetértettek a Magyar Nemzeti Bank vezetői és a bankszövetség tagjai, amikor kedden bankárreggeli keretében megvitatták a pénzügyi rendszer legfontosabb kihívásait.MNBAz elszámolás következtében az előzetes adatok szerint a törlesztőterhek egy átlagos adós esetén 20 százalékkal, míg egy jelzáloghitellel rendelkező átlagos adóst tekintve 20-25 százalékkal csökkentek. Az elszámolás és a forintosítás hiányában a korábbi deviza alapú jelzáloghitelek törlesztőterhe akár 70 százalékkal is magasabb lehetne a jelenlegi helyzethez képest.

Az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelések elszámolása mintegy 2,1 millió devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződést érintett. A bankok a legjelentősebb visszatérítést a mintegy 500 ezer élő deviza jelzáloghitel-szerződésre számolták el, amelyekre egyben a rögzített árfolyamon történő forintosítás is vonatkozott.

Közleményében az MNB elismeri, hogy a törlesztőrészletek csökkenésének mértéke jelentős eltéréseket mutat. Néhány esetben a törlesztőrészlet csökkenése eléri a 40 százalékot, de az esetek egy "nagyon-nagyon kis százalékában" a törlesztőrészlet emelkedése sem kizárt.

A jegybank számításai szerint több mint másfél százalékponttal mérséklődött forintosított jelzáloghitelek kamatlába a forintosítási törvény kamatszabályai következtében. A forintosítás és elszámolás hiányában a svájci frank mostani árfolyamával számolva a jelzáloghitelesek törlesztőrészlete 50 százalékkal meghaladná a jelenlegit.

Ugyanakkor a forintosítás hiányában a svájci frank árfolyamküszöbének eltörlése mellett a forint az euróval szemben is jelentősen leértékelődött volna, így a törlesztőrészletek akár 70 százalékkal is magasabbak lennének a mostaninál - feltételezi a jegybank.

Közleményében a jegybank végezetül hangsúlyozza, hogy a forintosítás egyúttal tényleges lehetőséget teremt a hitelkiváltására, így az érdemben élénkülő verseny hatására az adósok törlesztőrészletei tovább csökkenhetnek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com