BÉT - A nemzetközi negatív trendet követheti a budapesti tőzsde az elemző szerint

A nemzetközi trendet követve, csökkenés várható a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön az MTI által megkérdezett elemező szerint.

bet_0Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője elmondta: kisebb csökkenésre számít a budapesti börzén, mivel a nemzetközi piacokon már szerdán elkezdődött a visszaesés, ami várhatóan csütörtökön is folytatódik.

Emlékeztetett arra, hogy szerdán, elsősorban az Egis és a Richter papírok kiemelkedő teljesítményének köszönhetően, a magyar piac még tudta magát tartani és emelkedett a hazai börze a két papír érdemi elmozdulásának hatására. Az Egis esetében a korábbi felvásárlási ajánlat már szerdán beárazódott, arra lehet számítani, hogy csütörtökön már Magyarország is csatlakozik a negatív nemzetközi trendekhez - tette hozzá.

Kiemelte, hogy az egyik amerikai tőzsdeindex, az S&P 500 értéke öt napja folyamatosan csökken, ez pedig az idei leghosszabb idejű negatív sorozat. A befektetők figyelmét a nemzetközi piacokon egyre inkább az amerikai költségvetés államadósság-plafonjának elérésével kapcsolatos aggodalmak uralják.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 298,17 pontos, 1,62 százalékos emelkedéssel, 18 687,49 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 19,2 milliárd forint volt.

A Mol ára 285 forinttal, 1,76 százalékkal 15 905 forintra csökkent, 810,5 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 3 forinttal, 0,07 százalékkal 4297 forintra esett, forgalmuk 1,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 317 forintot ért, forgalma 414,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 2,38 százalékkal 3870 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,3 milliárd forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 13,1 milliárd forintos forgalom mellett 6445 forinttal, 30,62 százalékkal 27 495 forintra nőtt.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com