Bisnode: javult a cégek fizetési morálja tavaly

Nőtt a határidőre kifizetett számlák aránya tavaly, és az átlagos fizetési késedelem is rövidült két nappal - derül ki a Bisnode cégcsoport év végi adataiból.Az üzleti információ-szolgáltató hétfői közleménye szerint továbbra is javuló tendencia figyelhető meg a hazai fizetési morálban. A vizsgált, cégek által kiállított számlák több mint 72 százalékát határidőre kifizették, emellett az átlagos késedelem 18-ról 16 napra, az átlagos fizetési határidő pedig 29 napról 27 napra csökkent.

    
A számlák értékét tekintve javult az extrém késések mutatója is, 60 napon túli késés 3,77 százalékkal kevesebbszer fordult elő, mint tavaly.

A 90 napon túl rendezett számlák aránya 1 százalék alatt maradt, 0,66 százalékos volt, ami lényegében megegyezik a tavalyi értékkel. Az iparágak közül a fizetési hajlandóságban egyértelmű a kiskereskedelem fölénye, itt a számlák értékének csaknem 85 százalékát rendezték határidőre. A sereghajtó az információ, kommunikáció ágazat volt, ahol az összes kiállított számla 46,83 százalékának ellenértéke érkezett be időben, de az építőiparban és a papíriparban sem érte el az időben rendezett ellenérték az 50 százalékot.
    

A pénzükhöz leghamarabb a bútoripari ágazatban működő cégek juthattak, a Bisnode adatai szerint az előző évhez képest 10 napot javítva átlagosan 29 nap alatt kapták meg számláik ellenértékét. A leghosszabb ideig a gépipari cégek várhattak, számszerűsítve 55 napot. A textilipar területén dolgozó cégeknél 10 napos volt az átlagos fizetési késedelem a Bisnode 2018-as adatai szerint, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása területén 11 napos, a kiskereskedelemben pedig 12 napos. A notórius késők a művészet, szórakoztatás, szabad idő területén működtek, ahol 25 nap, az ingatlanügyletek területén, ahol 24 nap, illetve a humán-egészségügyi, szociális ellátásban, ahol 23 nap volt az átlagos késedelem.
    

Az extrém későn kifizetett számlák aránya két ágazatban volt kiugróan magas, a papíriparban és az építőiparban. Mindkét iparág rontott is a tavalyi értékein, az előbbinél az összes számla értékének 4,11, utóbbinál 4,72 százalékának kifizetésére várhattak akár három hónapon túl is a szállítók. A legpontosabban fizető cégek Csongrád megyéből kerültek ki, a legrosszabbul pedig Zala megye teljesített, ahol ez az arány alig volt több, mint 46 százalék.
    

Az átlagos késés a Bisnode tavaly év végi adatai szerint Komárom-Esztergom megyében volt a legalacsonyabb, 11 nap, Nógrád megyében pedig a legmagasabb, 28 nap. A legtöbbet, 52 napot Nógrád megyében kellett várni arra, hogy egy cég a pénzéhez jusson, a legkevesebbet pedig, 38 napot Bács-Kiskun megyében.
    

Az extrém késésekben jól teljesítettek a megyék, a fővárost kivéve, ahol az összes számla értékének 1,81 százalékát is elérte a 90 napon túl rendezett számlák aránya, a többieknél ez az érték jóval 1 százalék alatt maradt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com