Bővíti társadalmi szerepvállalását Magyarországon a Huawei

Az informatikai szakemberképzés támogatása mellett iskolai ismeretterjesztő programokkal és sport-szponzori szerződésekkel bővíti magyarországi társadalmi szerepvállalását a Huawei - jelentette be szerdán a Huawei Technologies technológiai igazgatója Karish Cui.

A Huawei kiemelkedően jó évet zárt tavaly Magyarországon: forgalmát a 2014-es 36 milliárd forintról közel duplájára, 67,5 milliárd forintra növelte 2015-ben.

hauwei

A forgalomnövekedés lehetővé tette magyarországi társadalmi felelősségvállalásunk újragondolását - mutatott rá Karish Cui, az új magyarországi támogatási programot bemutató szerdai budapesti tájékoztatón. Elmondta, hogy a Huawei a világ egyik vezető infokommunikációs vállalataként a távközlési-informatikai képzésre és a sportra összpontosítva aktív szponzori tevékenységet folytat világszerte.

"Célunk, hogy összébb zárjuk a digitális ollót, népszerűsítsük a modern távközlés nyújtotta előnyöket, csökkentsük a digitális szakadékot: egy jobban összekapcsolt Magyarországot teremtsünk" - fogalmazott Karish Cui, bejelentve egyúttal, hogy a Magyar Vízilabda Szövetség 2015-ben indított támogatása mellett az idén a Veszprém kézilabda csapatot is támogatja a cég.

A Huawei már 2011 óta 250 millió forintot fordított a magyarországi felsőoktatás támogatására és az elmúlt öt évben 108 fiatal informatikai szakember képzéséhez járult hozzá közvetlenül.

A 2011-ben alapított "A Holnap Innovatív Vezetői" ösztöndíj programjával a Budapesti Corvinus Egyetemmel és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel kötött megállapodás keretében a Huawei évente 15 hallgatót részesített egyszeri 2 ezer dolláros támogatásban. A program szerdai ünnepélyes lezárásán emlékplakettet adtak át a kiemelkedő eredményeket elért hallgatóknak.

Az együttműködés eredményeit méltatva Paprika Zita, a Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karának dékánja elmondta, hogy a program öt éve alatt "jó híre ment" a képzési lehetőségnek, ami nagyban hozzájárult a gazdasági informatikai képzés felfutásához is.

Az egyetem célja olyan végzetteket kibocsátani, akik a világ bármely pontján és itthon is képesek megállni a helyüket. Abból, hogy a programban részt vevő hallgatók eljutottak Kínába és megismerték a céget, nem csak ők maguk, de a Huawei is profitált - hangsúlyozta. A Huawei-programban részt vett hallgatók a nagy szakemberhiány miatt szinte "lábon elkeltek" - tette hozzá Dallos Györgyi, a Budapesti Műszaki Egyetem kommunikációs vezetője.

A Huawei 2014-ben indított és jelenleg is működő "Seeds for the Future" nemzetközi gyakorlatorientált tehetséggondozó képzési programja évente tíz magyar egyetemi hallgató és egy egyetemi oktató számára teszi lehetővé három hetes tanulmányúton a legfejlettebb távközlési technológia tanulmányozását a Pekingi Egyetemen és a Huawei sencseni központjában.

A 2016-os tanulmányútra a Huawei magyar honlapján keresztül jelentkezhetnek az ország bármely felsőoktatási intézményén távközlési- és infokommunikációs tanulmányokat folytató hallgatók.

Az elkövetkező öt évben a Huawei a győri Széchenyi István Egyetem Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karán folyó távközlési és informatikai képzést támogatja mintegy 100 millió forint értékben, egyebek között a "Huawei Akadémia és Labor" beindításával, valamint a kutatásokhoz szükséges nagyteljesítményű számítástechnikai háttér biztosításával.

A kínai távközlési világcég az idén amellett, hogy tovább bővíti magyarországi szakemberképzés-támogatási programját, iskolai népszerűsítő programot is indít a legmodernebb távközlési technológia alkalmazásában, az "összekapcsolt társadalom" létrejöttében rejlő gazdasági, kulturális és társadalmi lehetőségek megismertetésére.

A cég szakemberei távközlési technológiai ismeretterjesztő előadásokat tartanak majd országszerte általános- és középiskolákban. A Huawei a "hungary@huawei.com" email címen várja iskolák jelentkezését az ismeretterjesztő programra.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com