Merre tart a chipsadó?

Még nyáron hallhattunk a hamburger adóról, amelyet július 19-én hirdettek ki, azonban ma már mindannyian átéljük a következményeit. Az adó neve azóta pedig megváltozott, mostanra chips adónak hívjuk, és éppen a hamburger maradt ki a hatásköréből. Miről is van valójában szó?

Szeptembertől lépett érvénybe a chips adó, amely valójában egy olyan törvény, amely népegészségügyi termékadó kategóriába sorolható.

Az adó azt a célt szolgálja, hogy a kormány szerint egészségesnek egyáltalán nem mondható élelmiszerek fogyasztása nagymértékben csökkenjen. Annak ellenére azonban, hogy nem egészségesek, mindenki rendszeresen megvásárolja és fogyasztja a különböző chipseket, energiaitalokat, műételeket.

Ez lehetett a kiinduló gondolat az új törvény megalkotására, melyben lássuk be, van némi igazság... A nem túl egészséges élelmiszerek fogyasztása rontja az emberek életminőségét, így a fogyasztásuk csökkentésével éppen az ellenkezőjét, javuló egészségi állapotot érhetnének el az emberek.

A megadóztatott termékek között megemlíthetjük a magas só- és cukortartalmú ételeket, italokat is, valamint a szintén magas koffeintartalmú italokat.

Csak hogy néhány példát említsünk: idetartozik a chips, az előre csomagolt és gyártott sütemények, a sós snack-ek, valamint a levesporok is. Italok esetében beszélhetünk elsősorban az energiaitalokról, de a különböző kólákról és szénsavas üdítőkről is. Egy bizonyos mennyiség (só, cukor, koffeintartalom) után kell csak az adót fizetnie a gyártónak, így ez pénzben meghatározva az egyes termékeknél 5, vagy akár 100 forint árkülönbséget is jelenthet...

Miközben a gyártók elbocsájtásokat is bejelentettek már a chipsadó miatt, az egészségügy dolgozók jól járhatnak vele. Hir.ma

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com