Drámai hatása lehet a devizahiteles ultimátumnak?

A Magyar Bankszövetség elnöke, Patai Mihály szerint novemberig képtelenség megoldani a devizahiteles problémát, abban azonban biztos, hogy lesz megoldás. Szerinte a kapkodásnak drámai hatásai lehetnek, ezért fokozatos, néhány év alatt végbemenő forintosítást lát végrehajthatónak. Közben Csányi Sándor Hír Tv-ben elhangzott nyilatkozatában kifejtette: szerinte legfeljebb 15 százalékkal csökkenhet a devizahitelesek törlesztőrészlete.

Patai Mihály és Matolcsy György Patai Mihály és Matolcsy György

A problémát a jelenleg előterjesztett formában, november elsejéig nem lehet megoldani, csak közösen – ismételte többször Patai Mihály, a bankszövetség elnöke az M1 Az Este című műsorában.

Véleménye szerint a november 1-jei határidőt a kormány nem gondolta végig. Hangsúlyozta, hogy a bankszektornak nem a kormány és az adófizetők pénzére van szüksége, hanem a kormány és az MNB közreműködésére. Patai elmondta: "meghajlunk a kormány előtt, csak éppen a kormánynak is meg kell hajolnia a realitások előtt. [...] Eszünkben sincs Klicskóval bunyózni".


A bankszövetség elnöke szerint a forintosításhoz olyan mennyiségű frankra lenne szükség, amely drasztikus módon gyengítené a forint árfolyamát. Ez az importtermékek meredek drágulásával járna együtt, például a benzin ára a kétszeresére nőne: "Hangsúlyozom, hogy nem 300, 400 forintról, hanem sokkal többről van szó […] Szétverjük azt a stabilitást, amit az elmúlt években sikerült megteremteni." – mondta Patai, aki kedd reggel találkozott Matolcsy György jegybankelnökkel. Elmondása szerint a jegybankelnök szavaiból azt tudta leszűrni, hogy az MNB akkor fogja mérlegelni a kormány döntéseinek támogatását, ha az majd devizahitel ügyben határozott gazdaságpolitikai koncepcióval rendelkezik.

Közben az üggyel kapcsolatban a Hír Tv-ben elhangzott Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatójának nyilatkozata is: "Ha a bankoknak külön-külön kell megoldást találni, akkor nyilvánvalóan nem lehet egységes megállapodás. Egyébként mi úgy látjuk, hogy maximum 15 százalékkal lehet csökkenteni a törlesztőrészleteket ahhoz, hogy a forinthiteleseknél ne járjanak jobban a devizahitelesek". A tudósításban arról is szó esett, hogy mivel a végtörlesztés miatt jelenleg is versenyhivatali eljárás folyik a bankoknál, ezért nem tudnak majd egységes javaslattal előállni. Az összefüggést mi nem értjük.

Forrás: Napi Gazdaság, Portfolio

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com