Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Divat & Design Ügynökség és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség

A hazai divat- és designipar fejlesztésére együttműködési megállapodást kötött a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség - közölte a két szervezet hétfőn az MTI-vel, közös közleményben.A megállapodásban többek között rögzítették, hogy a szervezetek kölcsönösen támogatják egymást, elősegítik a nemzetközi szervezetekkel történő együttműködéseket, ezzel biztosítva a magyar iparági szereplők számára a kiemelt szakmai támogatást. Bata-Jakab Zsófia, az MDDÜ vezérigazgatója a közleményben kiemelte, az ügynökség 2021-es célkitűzései között szerepel a szakmai együttműködéseik bővítése, illetve a már meglévő partneri kapcsolatok szorosabbra fűzése. Az együttműködési megállapodást a korábbi közös programok sikereire alapozták, a második alkalommal induló Gyártó Mentorprogramjuk fő szakmai partnere a HEPA.
    

A közleményben rámutattak arra, hogy az MDDÜ egyik jelentős stratégiai pillére a gyártásfejlesztés, amelynek célja a hazai gyártói bázis megerősítése. A 2019-es adatok alapján a mintegy 7400 textil-és ruházati cég 38 ezer főt foglalkoztatott, bevételeik 80 százalékát az export tette ki, amely nagyságrendileg összesen 424 milliárd forint árbevételt jelent.
    

A HEPA képzései kollektív, kifejezetten exportorientált felkészítést nyújtanak a magyar vállalkozások számára. A gyakorlati és naprakész ismeretek átadásával hozzájárulnak a vállalkozások versenyképességéhez és üzleti sikeréhez, továbbá magas színvonalú szolgáltatásokkal segítik a magyar cégek exportfejlesztését, külpiaci megjelenését, amely hozzájárul az ország pozitív nemzetközi megítéléséhez - írják a közleményben.
    

Szabó Kristóf, a HEPA vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozta, az ügynökség a gazdasági szereplők külpiaci tevékenységének erősítésével járul hozzá az ország fejlődéséhez, ezt támasztja alá a Magyar Divat & Design Ügynökséggel kötött megállapodásuk is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com