Elemzők: a második fél évben élénkülhet a gazdasági növekedés

A második fél évben erősödhet a GDP növekedési üteme, mert várhatóan még jobban nő a lakossági fogyasztás és az ipari termelés is magára találhat - kommentálták az MTI-nek piaci elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedd reggel kiadott második negyedévi részletes jelentését GDP alakulásáról.A KSH jelentése szerint  a második negyedévben 3,2 százalékkal nőtt bruttó hazai termék (GDP) volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva. A nyers adat az első negyedévi 4,2 százalékos ütemről lassult 3,2 százalékosra, amiben jelentős szerepet játszott a naptárhatás, ennek kiszűrésével az első negyedévi 3,8 százalékról 3,7 százalékosra mérséklődött a gazdasági növekedés üteme.

    
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a második negyedévi adatokat értékelve megállapította, hogy a felhasználási oldalon a beruházások kimagasló növekedése három forrásból ered: az uniós projektek felfutása, a feldolgozóiparban zajló nagyberuházások, valamint az ingatlanpiac rég nem látott virágzása.

Azt pedig, hogy az előző negyedévhez képest dinamikusabban nőtt a lakosság fogyasztása fontos fordulatnak nevezte, miután az előző negyedévben még nem érződött a béremelkedés hatása.


A külkereskedelemnek a növekedést fékező szerepét azzal magyarázta, hogy az export növekedését az előző negyedévinél gyengébb ipari teljesítmény fogta vissza, míg az élénkülő belső kereslet importhányada miatt a behozatal gyorsabban bővült. Virovácz Péter arra számít, hogy a második fél évben ismét gyorsul a GDP-növekedés üteme és a július-decemberi adat megközelítheti, de akár meg is haladhatja a 4 százalékot. Ennek feltétele, hogy a fogyasztás növekedése is tükrözze az erős munkaerőpiaci folyamatokat és az ipar újra erőre kapjon.
    

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője azt emelte ki, hogy a piaci szolgáltatások játszottak fontos szerepet a növekedésben, már két éve hasonló mértékben járulnak hozzá a növekedéshez, tehát stabil pillért jelentenek. A felhasználási oldal adatairól megállapította, hogy a válság során mélybe zuhanó lakossági fogyasztás főszereplővé vált.


A korábban elhalasztott vásárlások eredményeként a fogyasztás magára talált az elmúlt években. A  látványos bővülést mutató korábban megjelent beruházási adatok alapján is számítani lehetett a bruttó állóeszköz-felhalmozás jelentős növekedésére, ami az uniós forrásokon alapuló fejlesztések mellett annak is köszönhető, hogy a piaci alapú beruházásoknál is elindult az emelkedés. A nettó exportban bekövetkezett fordulat, ami 1 százalékponttal fogta vissza a GDP második negyedévi növekedését, Németh Dávid számára nem volt meglepetés, mivel a lakossági fogyasztás és a beruházások bővülése pörgeti az importot, ez pedig rontja a nettó export adatait.
   

Az elemző az idén összességében továbbra is 3,8 százalékos GDP-bővüléssel számol, jövőre pedig - a jelenlegi kilátások szerint - némi lassulás jöhet, azaz 3,5 százalékos lehet a 2018-as növekedés. Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője nem tart attól, hogy a lassulás tartóssá válna, vagy elmélyülne.


A GDP-növekedés részletes adataiból látszik, hogy az alapvető gazdasági folyamatok fokozatosan erősödnek. Szerinte a második negyedéves lassulást részben olyan technikai tényezők magyarázzák, mint például a készletek nagymértékű leépülése. Emellett a belső kereslet élénkülésével párhuzamosan az import növekedése is magasabb fokozatba kapcsolt, ami a külkereskedelmi egyenleget rontotta, emiatt vártnál jobban fékezte a növekedést.
    

Ürmössy Gergely is  derűlátón ítéli  meg a második fél év kilátásait, hiszen a növekvő reálbérek és a javuló fogyasztói bizalom serkentheti a háztartások fogyasztását. Az EU-ból érkező támogatások, illetve azok előfinanszírozása felpörgethetik a beruházásokat, a felfelé ívelő EU-s konjunktúra pedig húzhatja  a magyar exportot.
    

A részletek ismeretében az Erste felülvizsgálta a növekedési előrejelzését: 3,7 százalékon hagyta az idei évre vonatkozó és 3,4 százalékosra emelte a jövő évi prognózisát. Annak ellenére, hogy 3 százaléknál erősebb gazdasági növekedésre lehet számítani idén és jövőre is, valószínűtlen, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) változtasson a monetáris politikáján.


Az infláció gyorsulása ellenére, az MNB alacsonyan fogja tartani a kamatokat  legalább 2018 végéig. A bankközi kamatok akár még mélyebbre is süllyedhetnek (a 3 hónapos BUBOR jelenleg 0,15 százalék), amennyiben beigazolódik az Erste szakértőinek az a várakozása, hogy a jegybank a szeptember végi ülésén újabb lazító lépéseket tesz. Az alacsonyabb bankközi kamatokat már a piac is elkezdte árazni - jelezte az elemző.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com