Elemzők: a munkaerő-kereslet és a bérverseny továbbra is meghatározó a keresetek alakulásában

A munkaerő-kereslet és a bérverseny tovább erősítheti az idei bérdinamikát. A béremelkedés ütemének júniusi lefékeződését egyszeri rendkívüli tényező, az egészségügyi dolgozóknak a bázisidőszakban kifizettet bónusz okozta, de az idei év már nem tartogat több meglepetést egészen az év végi jutalomosztásig - így kommentálták a KSH legfrissebb adatait az MTI-nek nyilatkozó elemzők.A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi jelentése szerint júniusban a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 3,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva a májusi 8,5 százalékos emelkedés után. Az átlagkereset emelkedése jelentősen elmaradt az előző hónapokban mérttől, mert a növekedés ütemét erőteljesen visszafogta a tavaly júniusban az egészségügyben kiosztott rendkívüli 500 ezer forintos juttatás, amely akkor jelentősen megemelte az átlagkeresetet. A bruttó átlagkereset a vállalkozások körében 6,4 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál, a költségvetésben pedig 4,0 százalékkal alacsonyabb.
    

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője kommentárjában fontosnak ítélte előre bocsátani, hogy a keresetek növekedési ütemének júniusi 3,5 százalékra fékeződését a tavaly júniusi egyszeri kifizetések, egészségügyi bónuszok miatti magas bázis okozta.

Mint hangsúlyozta, a bérdinamika alapfolyamatait meghatározó és így a monetáris politika szempontjából is kiemelt mutató, a rendszeres bérek növekedése 7,7 százalékos volt az előző havi 7,8 százalék után.
   

A várakozások ellenére az idén sem látszik lassulás a béremelkedésben, a munkaerő megtartása és odavonzása érdekében, illetve az inflációs környezet figyelembevétele miatt továbbra is aktív béremelésre kényszerülnek a munkaadók. Kiemelte: a béremelkedésbe a nyár kezdetétől már szinte az összes szektor bekapcsolódott, így megszűnhet az eddig látott szektorális kettősség a munkaerőpiacon. A nyitás miatti munkaerőigényt csak erőteljes bérajánlatokkal lehet kielégíteni, nem ritkák az egy év alatt 20 százalékkal emelkedő bérajánlatok a válság előtti munkaerő keresletet meghaladó piacon.
    

A piaci folyamatok láthatóan kompenzálják azt a hatást, hogy a tavaly még jelentős segítséget nyújtó erőteljes minimálbéremelés az idén kevésbé jelent támaszt. Amennyiben jövőre megvalósul a tervezett 200 ezer forintos minimálbér és a szintén nagyot emelkedő bérminimum, akkor az idei régiós hátrányt képes lehet ledolgozni a hazai bérszínvonal. A látható elhalasztott kereslet következtében a pandémia előtti szinten lévőnek látszik jelenleg a munkaerő-kereslet és a bérverseny tovább erősítheti az idei bérdinamikát és felfelé mutató kockázatokat hordoz, amivel a fogyasztási oldalról támaszt ad a GDP növekedésének is - mutatott rá.
    

A Takarékbank éves várakozása az idei évre 9 százalékot elérő béremelkedés és az infláció függvényében 4 százalék körüli reálbér növekedés, jövőre pedig 8,5 százalékos bérnövekedés lehet, de ezt a minimálbér mértéke még érdemben módosíthatja. Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője az MTI-nek küldött kommentárjában hangsúlyozta: a tavalyi évben az egészségügyben kifizetett egyszeri juttatással magyarázható, hogy júniusban jelentősen lassult a béremelkedés dinamikája. Felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdaság újraindulása két irányba is befolyásolja az átlagbért: a több szektorban ismét megjelenő munkaerőhiány felfelé, míg az összetételhatás, vagyis az, hogy a munkájukat tavaly elvesztő, alacsonyabb bérű munkavállalók ismét elhelyezkednek, lefelé módosítja azt.
   

Idén a bérektől nagy meglepetés már nem várható, a decemberi prémiumkifizetések értéke mozgathatja még meg a statisztikát. Jövőre meghatározó lesz a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének üteme - a 200 ezer forint elérése a mostani adatok szerint 2 év alatt lehet reális, ugyanakkor jövőre így is az inflációt érdemben meghaladó minimálbéremelés javasolható. A gazdaság újraindulása egyre több helyen visszahozza a munkaerőhiányt, amely ismét felfelé hajtja majd a béreket.
   

Németh Dávid, a K&H vezető elemzője is arra mutatott rá, hogy emelkedőn maradtak a fizetések: a rendszeres bérek júniusban 7,7 százalékkal nőttek éves összevetésben. A legutóbbi foglalkoztatási adatok alapján nő a dolgozók száma és több szektorban munkaerőhiányos helyzet látszik kialakulni, ez pedig béremelkedést vetít előre a következő évre, évekre. Kérdés még a jövőre nézve, hogy 2022-ben mennyi lesz a minimálbér és a garantált bérminimum összege - vetette fel.
    

A K&H Bank szakértője szerint a rendszeres fizetések esetében a reálbérindex a júniusi magas infláció miatt alig több, mint 2 százalékos volt, az idei évben a reálbéreknél 3,5 százalék körüli növekedés várható.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com