Elemzők: a világpiaci ármozgások határozzák meg a külkereskedelmi mérleg alakulását

Az energiahordozók világpiaci árának drasztikus emelkedése miatt az importárak jobban nőnek az exportáraknál, ami rontja a cserearányokat, és jelentősen hozzájárul a külkereskedelmi mérleghiány emelkedéséhez - állapították meg a külkereskedelmi forgalom júniusi előzetes adatait kommentálva az MTI-nek nyilatkozó elemzők.A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott első becslése szerint júniusban az export euróban számított értéke 13,0 az importé 24,1 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál.  Az áruforgalmi egyenleg 1,036 milliárd euróval romlott, 471 millió euró deficitet mutatott. Ezzel az első fél évben 2,158 milliárd euróra nőtt a külkereskedelmi deficit, 5,713 milliárd euróval romlott a múlt év azonos időszakához képest.
    

Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzőjének MTI-hez eljuttatott kommentárja szerint júniusban a várakozásoknál lényegesen nagyobb hiány keletkezett a külkereskedelemben a májusi 96 millió euró deficitet követően. Az ipari termelés és az ipari árak növekedésének köszönhetően nőtt az export, ugyanakkor az erős belső kereslet és a drámaian dráguló nyersanyagok és energiaárak miatt emelkedett az import.
    

Az orosz-ukrán háború felülírta a külkereskedelmi kilátásokat - hangsúlyozta. Az energiahordozók és más nyersanyagok árainak drasztikus emelkedése szignifikánsan rontja a cserearányokat, amit csak kismértékben ellensúlyozhat a nemzetközi piacokhoz képest alacsonyabb orosz olajár. Az energiaegyenleg önmagában 4450 millió euróval járult hozzá a külkereskedelmi mérleg romlásához az első öt hónapban - emlékeztetett.
    

A bankholding szakértője a beruházások és a fogyasztás lassulása miatt a külkereskedelmi egyenleg romlásának mérséklődésére számít a következő hónapokban, amit az ellátási problémák, a chiphiány fokozatos enyhülése, valamint új termelőkapacitások üzembe helyezése is támogathat. Regős Gábor, a Makronóm Intézet szakmai vezetője úgy ítélte meg, hogy júniusban mind az export, mind az import volumene mérséklődhetett.


Az euróban számított érték növekedésében nagy szerepet játszik, hogy az importárak jobban nőnek mint az exportárak. Ehhez nagymértékben hozzájárulnak a kedvezőtlen energiapiaci folyamatok: mivel Magyarország az energiából nettó importőr, ezért a gáz és az áram világpiaci árának növekedése megdrágítja az importot. Az ipari termelői árak világszerte tapasztalható növekedése szintén felfelé módosítja a külkereskedelmi árakat, júniusban az ipari termékek exportértékesítésének árai majdnem harmadával voltak nagyobbak az egy évvel korábbinál.
    

Az árak alakulásának nagy lehet a szerepe a következő időszakban is, a tartósan magas energiaárak növelik az import értékét és így rontják a külkereskedelmi mérleget. A volumenek szempontjából rövid távon a fogyasztás felfelé húzza az importot, míg az exportnál az ipari termelés játszik jelentős szerepet, amelynek alakulását a kereslet mellett az alapanyagok rendelkezésre állása határozza meg - állapította meg Regős Gábor.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com