Elemzők: felülmúlta a várakozásokat a márciusi ipari termelés

Az ipari termelés már tavaly utolérte a járvány előtti teljesítményét, az idén márciusi, a várakozásokat meghaladó adatokban a tavalyi alacsony bázisnak kivételesen nagy szerep jut. Az ipar hozzájárulása ellensúlyozhatja a többi szektor visszahúzó erejét a gazdasági növekedés alakulásában - kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a KSH csütörtökön közzétett előzetes adatait.A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint márciusban az ipari termelés volumene 16,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi alacsony szintet, munkanaphatástól megtisztítva 16,2 százalékkal emelkedett. Az előző hónaphoz mérve 0,4 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás, a tavaly áprilisi mélyponthoz képest 68 százalékkal emelkedett, és a járvány előtti csúcsot is meghaladta.  Az első negyedévben 4,0 százalékkal nagyobb volt az ipari termelés, mint az előző év azonos időszakában.

    
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában úgy ítélte meg, hogy az új, szigorúbb járványügyi intézkedések ellenére az ipari termelés is felülmúlta a várakozásokat márciusban. A szigorítások munkaerő-problémákat okozhattak az iparvállalatoknak, emellett az autógyártás chip-hiánya is sötét felhőként lebeg az ipari teljesítmény felett - tette hozzá.
    

Vélhetően az autógyártás tudta érdemben megdobni a teljes ágazat növekedését. Előre tekintve továbbra is bizonytalanságot hordoz a félvezetők és mikrochipek hiánya. Egyre több autógyártó jelzi, hogy komoly fennakadásokat jelent számára a termelésben az alkatrészhiány - jegyezte meg. Virovácz Péter összességében arra számít, hogy az év hátralévő részében az ipar teljesítménye enyhe pozitív hatást gyakorol majd a GDP növekedésére.
    

Az ipari adatok mindenképpen biztatóak az első negyedévi GDP-növekedés tekintetében, ezzel szemben a kiskereskedelmi forgalom mind éves, mind negyedéves összevetésben elmaradást mutat. Ezek alapján az ING Banknál továbbra is arra számítanak, hogy főleg a gyenge fogyasztási adatok miatt a GDP az első negyedévben 1 százalék körüli mértékben zsugorodhatott 2020 utolsó negyedévéhez képest, vagyis a kilábalás végül mégis W-alakú lett.
    

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint is a várakozásoknál gyorsabban nőtt az ipari termelés márciusban, részben bázishatások, részben az ipar teljes kilábalása miatt. Az ipari termelés már októberben szinte teljesen kilábalt a járvány okozta válságól, Úgy vélte, áprilisban enyhén visszaeshet az ipari termelés a Mercedes chiphiány miatti átmeneti több mint egyhetes leállása miatt, ugyanakkor a tavalyi alacsony bázis miatt a növekedés bőven meghaladhatja a 65 százalékot.
    

Már látszik az elhalasztott kereslet megjelenése, valamint a készletek feltöltése is, így a következő hónapokban további fokozatos élénkülésre számít az ipari termelésben Suppan Gergely. Idén az ipari termelés markánsan, akár 3 százalékpontnál nagyobb mértékben járulhat hozzá a GDP  növekedéséhez, az első negyedévben pedig ellensúlyozhatja a harmadik hullám ellen bevezetett korlátozások negatív hatását, így a Takarékbank szakembere szerint a gazdaság elkerülhette az újabb visszaesést.
  

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője azt emelte ki, hogy a koronavírus harmadik hulláma nem vetette vissza az ipar teljesítményét. A kétszámjegyű növekedésben nagy szerepe volt a bázisidőszaknak is, amikor az alapanyagok be nem érkezése és az átmeneti gyárleállások fékezték az ágazat teljesítményét. A kedvező márciusi adat alapján az ipar pozitívan befolyásolta a gazdaság teljesítményét az első negyedévben. Úgy vélte, az áprilisi adat éves alapon kiemelkedően nagy bővülést hozhat a kedvezőtlen bázisidőszak miatt.
    

Hosszabb távon a külső kereslet alakulása és a beruházások volumene határozhatja meg az ipari teljesítmény alakulását, a vírushelyzet pedig remélhetőleg nemzetközi szinten is előbb-utóbb fokozatosan javul majd, így a külső kereslet is tud majd bővülni. Ugyanakkor a globális chiphiány jelentős kockázati tényezőt jelent az ágazat teljesítményére nézve - figyelmeztet a Századvég Gazdaságkutató szakértője.
    

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint a várakozásoknak megfelelőek az adatok, a kiugró éves növekedés a bázishatással magyarázható. Tavaly márciusban ugyanis a gyárleállások miatt jelentősen, majdnem 10 százalékkal esett vissza az ágazat teljesítménye. A márciusi számokból az is látszik, hogy az ipar ledolgozta a járványból adódó hátrányát.
    

A következő időszakban, különösen a második negyedévben kimagasló növekedésről szólhatnak az ipari mutatók a tavalyi alacsony bázis miatt. Emellett a feldolgozóipari kilátásokra vonatkozó bizalmi indexek is pozitív képet vetítenek előre. Ugyanakkor a szektorra, ezen belül is elsősorban a járműgyártásra árnyékot vethet a globális chiphiány - tette hozzá Németh Dávid. A szakember összességében úgy látja, a mostani kilátások alapján az ipar termelés növekedése elérheti a 10 százalékot.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com