Elemzők: kiegyensúlyozott a magyar gazdaság teljesítménye és felülmúlja járvány előtti szintet

A magyar gazdaság teljesítménye a második negyedévben felülmúlta nemcsak a 2019 második negyedévi, hanem a járvány előtti utolsó negyedév, 2019 negyedik negyedének szintjét is, ráadásul a növekedés viszonylag kiegyensúlyozottan, minden területre kiterjedt - összegezték az MTI-nek nyilatkozó elemzők a szerdán megjelent részletes GDP-adatokból levont következtetéseiket.A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) megerősítette, hogy az idei második negyedévben 17,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az egy évvel korábbihoz és 2,7 százalékkal az előző negyedévhez képest. A nyers adatok szerint a második negyedévi GDP 2,2 százalékkal nagyobb volt a 2019. második negyedévinél.
    

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője az MTI-nek küldött kommentárjában arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdaság teljesítménye a szezonálisan kiigazított adatok szerint már meghaladja a vírus megjelenése előtti, 2019. negyedik negyedévi szintet. A válság nyertesének az információ, kommunikáció ágazat tekinthető, hiszen hozzáadott értéke több mint tizedével meghaladja a vírus megjelenése előttit. Szintén kedvezően alakul az ipar és az építőipar teljesítménye - mindkettő több mint 5 százalékkal meghaladta a járvány előtti szintjét.

Több ágazat (például szórakoztatóipar, szállítás, turizmus) teljesítménye azonban az érdemi éves alapú növekedés ellenére is még elmarad a válság előttitől.
    

Felhasználási oldalról hasonló arányban járult hozzá az éves alapú bővüléshez a fogyasztás, a beruházás, illetve a nettó export. A fogyasztás szintje még csak megközelítette a válság előttit, míg a beruházásoké már meg is haladta azt. Az export és az import esetében a kép kettős: bár a volumen mindkét esetben a vírus megjelenése előtti szint fölött van, de ez az áruk külkereskedelmének bővüléséből és a szolgáltatások külkereskedelmének (például turizmus, szállítás) visszaeséséből adódik.
    

A Századvég Gazdaságkutató szakértőjének prognózisa szerint az év egészét is dinamikus, 7 százalék körüli vagy akár azt meghaladó növekedés jellemezheti. A legfontosabb kockázatot ezzel szemben a vírus következő hullámai, illetve az ahhoz kapcsolódóan esetleg bevezetendő korlátozások, valamint az ipari termelést gátló chiphiány, illetve a termelői árak emelkedése jelenthet.
    

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint az adatokból egyértelműen látszik, hogy a válságból való kilábalás, a felzárkózás szerkezete viszonylag kiegyensúlyozott volt a termelési oldalon. Az ipar, az építőipar és a szolgáltató szektor érdemben hozzájárult ahhoz, hogy a magyar gazdaság az idei év második negyedévére már teljesen le tudja dolgozni a válság okozta gazdasági visszaesést - mutatott rá.
    

Az ipar teljesítménye  különösen kiemelkedő annak fényében, hogy az ágazatot rendkívül nagy mértékben sújtják az ellátási láncokat érintő zavarok. Az építőipar teljesítménye kevésbé meglepő, hiszen mind a vállalati, mind az állami, mind pedig háztartási oldalról jelentős építési hullám zajlik. Ebben a szektorban leginkább az alapanyagok nehézkes beszerzése lassítja a növekedést - tette hozzá.
    

Az ING Bank szakértője kiemelte: a  szolgáltatások hozzáadott értékének növekedését egyértelműen a gazdaság újranyitása serkentette. Egyedül a mezőgazdaság teljesítménye húzta vissza a második negyedév folyamán a GDP-növekedést, ám az ágazat csekély súlya miatt ennek nem volt meghatározó szerepe. Ami a felhasználási oldalt illeti, a szolgáltatások felfutásával párhuzamosan egyértelműen a háztartások fogyasztása húzta a bővülést. Az építőipar teljesítményét látva nem meglepő, hogy a bruttó állóeszköz-felhalmozás is rendkívüli mértékben emelkedett negyedéves összehasonlításban. Mivel mind a fogyasztás, mind a beruházás erősen importigényes Magyarországon, így nem meglepő, hogy az import nagyobb mértékben tudott bővülni, mint a szállítási és ellátási problémákkal küzdő export.


Ugyanakkor az export magasabb szintje miatt a nettó export így is pozitívan járult hozzá a második negyedéves gazdasági teljesítményhez, amiben leginkább a szolgáltatás-export játszott meghatározó szerepet. A kilátásokat illetően Virovácz Péter úgy látja, hogy a következő negyedévben lassulhat a negyedéves gazdasági növekedés.


Az újranyitás ugyanakkor még vélhetően a nyári fogyasztást a szolgáltatásokon keresztül fellendítheti, így a harmadik negyedévben akár 1,0-1,5 százalék között is alakulhat a növekedés a második negyedévhez viszonyítva. Összességében az első fél év adatai alapján szinte biztosra vehető, hogy az idén a magyar gazdaság 7,0 százalék felett bővülhet, ám némi pozitív meglepetéssel és a negyedik hullám negatív gazdasági hatásainak hiányában akár a 8 százalékos dinamika is elérhető lehet - vélekedett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com