Első fokon elutasította a bíróság az EXIM keresetét a Lánchíd Palota szerződéseinek ügyében
A bíróság nem jogerős ítéletében 17 millió forint perköltség megfizetésére kötelezte a felperes EXIM cégcsoportot.
Az EXIM előző vezetősége és az alperes Döb-68. Zrt. 2014. január 17-én kötöttek 10 évre szóló bérleti szerződést, a felperes ugyanakkor egy évvel később bíróság előtt támadta meg a szerződést, feltűnő értékaránytalanság miatt. A felperes elsődlegesen annak megállapítását kérte a bíróságtól, hogy a felek között létrejött bérleti szerződés jó erkölcsbe ütközik és ezért semmis. Másodlagosan pedig azt, hogy a szerződés feltűnő értékaránytalanság miatt érvénytelen.
Az EXIM későbbi vezetőségének álláspontja szerint a bank akkori menedzsmentje a közpénzek hanyag kezelése során indokolatlanul magas bérleti díjban állapodott meg az alperessel, a szerződés megkötésének és az utána megkezdett épület átalakításnak célja pedig az alperes magánvagyonának növelése volt.
A bíróság az értékaránytalanság vizsgálatára ingatlanszakértőt rendelt ki, aki megállapította, hogy a bérleti díj összege nem volt feltűnően aránytalan, tehát nem támasztotta alá a felperes álláspontját.
Emellett a bíróság tanúként hallgatta meg a szerződéskötésben közreműködő személyeket, majd megállapította, hogy a felperes korábbi tisztségviselői a bank székhelyproblémájának megoldására új bérleményt kerestek, és mindkét fél szándéka a bérleti szerződés megkötése és nem az alperes magánvagyonának a növelése volt.
A bíróság álláspontja szerint a felek között létrejött szerződés egy hosszabb alkufolyamat eredményeként jött létre, a felperes akkori vezetői ismerték az ingatlant, tisztában voltak annak piaci tulajdonságaival. Az új székhely kiválasztásakor kifejezetten egy exkluzív luxusingatlant kerestek és a Lánchíd Palotát ennek az igénynek megfelelően választották ki.
A törvényszék ítéletében felidézte: a bírói gyakorlat jó erkölcs alatt a tisztességesen gondolkodó emberek általánosan elfogadott értékrendjét érti és azt a szerződést tekinti jó erkölcsbe ütközőnek, amely ugyan nem ütközik jogszabályba, de a szerződéssel elérni kívánt cél, a szerződés tárgya vagy az abban kikötött szolgáltatások jellege nyilvánvalóan sérti az általánosan elfogadott normákat és a társadalom értékítéletébe ütközik. A jó erkölcsbe ütközést a felperesnek kellett bizonyítania.
A bíróság szóbeli indoklása szerint a közpénzek hanyag kezelésével elfogadott, indokolatlanul eltúlzott
bérleti díj valóban kiválthatja a társadalom rosszallását, de akkor sem eredményezi a szerződés semmisségét, hanem a feltűnő értékaránytalanság vizsgálatánál lehet csak figyelembe venni.
A szerződéskötés utáni beruházásokkal kapcsolatos panaszokat pedig a bíróság nem vizsgálta, a szerződésnek ugyanis már a szerződéskötés időpontjában a jó erkölcsbe kell ütköznie ahhoz, hogy a semmisége megállapítható legyen.
A törvényszék indoklásában kifejtette: a jövőbeli épület-átalakítás mértékét és költségeit a szerződés megkötésekor egyik fél sem ismerte, annak konkrét tartalmát a szerződésben nem is rögzítették.
Az a tény, hogy a felperes a szerződés megkötését követően, a szerződési feltételeket ismerve, folyamatosan változó és egyre növekvő összegű átalakításról döntött, nem hatott ki a szerződésre. Az a körülmény pedig, hogy az épület bérlője azt a saját költségén, a saját tevékenységéhez igazodóan átalakítja, nem ütközik sem jogszabályba, sem jó erkölcsbe.
A bíróság ítéletében végül felhívta a figyelmet, hogy a feltűnő értékaránytalanság címén biztosított megtámadási jog nem szolgálhat a megbánt szerződésből való szabadulás vagy a kedvezőbb szerződési feltételek kikényszerítésének az eszközéül.
MTI
Az EXIM előző vezetősége és az alperes Döb-68. Zrt. 2014. január 17-én kötöttek 10 évre szóló bérleti szerződést, a felperes ugyanakkor egy évvel később bíróság előtt támadta meg a szerződést, feltűnő értékaránytalanság miatt. A felperes elsődlegesen annak megállapítását kérte a bíróságtól, hogy a felek között létrejött bérleti szerződés jó erkölcsbe ütközik és ezért semmis.
Az EXIM későbbi vezetőségének álláspontja szerint a bank akkori menedzsmentje a közpénzek hanyag kezelése során indokolatlanul magas bérleti díjban állapodott meg az alperessel, a szerződés megkötésének és az utána megkezdett épület átalakításnak célja pedig az alperes magánvagyonának növelése volt.
A bíróság az értékaránytalanság vizsgálatára ingatlanszakértőt rendelt ki, aki megállapította, hogy a bérleti díj összege nem volt feltűnően aránytalan, tehát nem támasztotta alá a felperes álláspontját.
Emellett a bíróság tanúként hallgatta meg a szerződéskötésben közreműködő személyeket, majd megállapította, hogy a felperes korábbi tisztségviselői a bank székhelyproblémájának megoldására új bérleményt kerestek, és mindkét fél szándéka a bérleti szerződés megkötése és nem az alperes magánvagyonának a növelése volt.
A bíróság álláspontja szerint a felek között létrejött szerződés egy hosszabb alkufolyamat eredményeként jött létre, a felperes akkori vezetői ismerték az ingatlant, tisztában voltak annak piaci tulajdonságaival. Az új székhely kiválasztásakor kifejezetten egy exkluzív luxusingatlant kerestek és a Lánchíd Palotát ennek az igénynek megfelelően választották ki.
A törvényszék ítéletében felidézte: a bírói gyakorlat jó erkölcs alatt a tisztességesen gondolkodó emberek általánosan elfogadott értékrendjét érti és azt a szerződést tekinti jó erkölcsbe ütközőnek, amely ugyan nem ütközik jogszabályba, de a szerződéssel elérni kívánt cél, a szerződés tárgya vagy az abban kikötött szolgáltatások jellege nyilvánvalóan sérti az általánosan elfogadott normákat és a társadalom értékítéletébe ütközik. A jó erkölcsbe ütközést a felperesnek kellett bizonyítania.
A bíróság szóbeli indoklása szerint a közpénzek hanyag kezelésével elfogadott, indokolatlanul eltúlzott
bérleti díj valóban kiválthatja a társadalom rosszallását, de akkor sem eredményezi a szerződés semmisségét, hanem a feltűnő értékaránytalanság vizsgálatánál lehet csak figyelembe venni.
A szerződéskötés utáni beruházásokkal kapcsolatos panaszokat pedig a bíróság nem vizsgálta, a szerződésnek ugyanis már a szerződéskötés időpontjában a jó erkölcsbe kell ütköznie ahhoz, hogy a semmisége megállapítható legyen.
A törvényszék indoklásában kifejtette: a jövőbeli épület-átalakítás mértékét és költségeit a szerződés megkötésekor egyik fél sem ismerte, annak konkrét tartalmát a szerződésben nem is rögzítették.
Az a tény, hogy a felperes a szerződés megkötését követően, a szerződési feltételeket ismerve, folyamatosan változó és egyre növekvő összegű átalakításról döntött, nem hatott ki a szerződésre. Az a körülmény pedig, hogy az épület bérlője azt a saját költségén, a saját tevékenységéhez igazodóan átalakítja, nem ütközik sem jogszabályba, sem jó erkölcsbe.
A bíróság ítéletében végül felhívta a figyelmet, hogy a feltűnő értékaránytalanság címén biztosított megtámadási jog nem szolgálhat a megbánt szerződésből való szabadulás vagy a kedvezőbb szerződési feltételek kikényszerítésének az eszközéül.
MTI
Hozzászólások