Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai piacok

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok kedden, miután enyhültek a kereskedelmi viták és a Brexit körüli aggodalmak.Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 6 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 25 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 14 ponttal emelkedhet a nyitásban. A befektetők megkönnyebbülten fogadták Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója kijelentését, miszerint hat-nyolc héten belül megállapodásra juthatnak a Nagy-Britannia európai uniós tagságának megszűnését (Brexit) szabályozó feltételrendszerről. Barnier a Bledi Stratégiai Fórumon hétfőn tartott felszólalásában ugyanakkor jelezte, hogy ehhez Londonnak még további kompromisszumokba kell belemennie.

    
Ha az EU-brit tárgyalásokon sikerül megállapodásra jutni, elkezdődhet a ratifikációs folyamat úgy az európai, mint a brit intézmények részéről. Ahhoz, hogy Nagy-Britannia a tervezett időpontban, 2019.

március 29-én valóban ki tudjon lépni az EU-ból szabályozott formában, november elejére meg kell kötni a megállapodást.
    

Barnier szavainak hatására az angol font ötheti csúcsra erősödött a dollárral és az euróval szemben. A Guardian című brit napilap úgy tudja, a jövő héten bejelenthetik, hogy valamikor novemberre összehívják az Európai Tanács rendkívüli ülését a Brexit feltételeiről folyó tárgyalások összegzése miatt. Kedvez a piaci hangulatnak az is, hogy lapértesülések szerint az Egyesült Államok és az Európai Unió azon dolgozik, hogy a következő két hónap alatt legalább egy részleges kereskedelmi megállapodást meg tudjanak kötni.


Cecilia Malmström kereskedelempolitikáért felelős uniós biztos és Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi főképviselő hétfőn Brüsszelben megvitatta, hogy miként lehetne mielőbb konkrét eredményeket elérni, és mindkét fél meghatározta a maga prioritásait, az előrelépés útját. Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin vegyesen alakult a kereskedés, az amerikai-kínai kereskedelmi feszültségek éleződése miatt aggódnak a befektetők.
    

A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,11 százalékkal 509,67 pontra, tizennégy havi mélypontra esett. A záráshoz közeledve Tokióban a jen gyengülése miatt a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 1,23 százalékos pluszban állt. Az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 0,59 százalékos nyereségben, a dél-koreai Kospi viszont 0,24 százalékos veszteségben közelített a záráshoz.


A vezető sanghaji index minimális, 0,06 százalékos mínuszban állt zárás előtt másfél órával, ugyanekkor Hongkongban 0,39 százalékos, Szingapúrban 0,28 százalékos, Mumbaiban pedig 010 százalékos veszteséget mutattak a vezető indexek. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul. A legközelebbi, novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,27 százalékos pluszban, 77,58 dolláron, az októberi szállítású WTI pedig 0,10 százalékos pluszban, 67,61 dolláron forgott.
    

Hétfőn emelkedéssel zártak a főbb európai tőzsdeindexek. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,02 százalékkal, 7279,30 pontra, a frankfurti DAX-index 0,22 százalékkal, 11 986,34 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,42 százalékkal, 5269,63 pontra nőtt. A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 0,47 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,49 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 0,56 százalékkal emelkedett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com