Emelte idei forgalom-előrejelzését a Richter

Emelte idei forgalom-előrejelzését a Richter Gedeon Nyrt., a gyógyszergyár a kedvező féléves eredmények után nulla és 2 százalék közötti árbevételcsökkenést vár 2015-ben, míg egy negyedévvel korábban még 7-8 százalékos euróban számolt visszaesést jelzett.

Bogsch Erik, a gyógyszergyár vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón a második negyedévi kedvező számokra utalva hangsúlyozta, hogy egy negyedév eredményéből nem lehet különösebb következtetéseket levonni, alapvetően az éves számok azok, amelyek jobban értékelhetők.

Richter Gedeon

Kifejtette, hogy a növekvő árbevétel és az alacsonyabb költségek mellett a kiváló pénzügyi eredmény is hozzájárult az adózott eredmény növekedéséhez.

A gyógyszergyár nettó nyeresége 22,46 milliárd forint lett az április-júniusi időszakban, 62,6 százalékkal felülmúlva a múlt év második negyedév adatát, miközben az elemzői várakozások profitcsökkenést jeleztek.
Az év első hat hónapjában 183,95 milliárd forint árbevételt ért el a Richter, ez forintban és euróban egyaránt 5,3 százalékkal több a tavalyinál, az anyavállalat tulajdonosaira jutó adózott eredménye pedig 62 százalékkal 37,5 milliárd forintra nőtt.

Az egyes piacok teljesítményét értékelve a vezérigazgató kiemelte, hogy Oroszországban az első félévben jelentősen nőtt az árbevétel, rubelben 38,5 százalékkal. Ezt egyszeri hatásokkal, év eleji raktárkészlet feltöltésekkel és áremelésekkel magyarázta. Hozzátette, hogy a lassuló orosz gazdaság miatt a második félévben, sőt jövőre is csökkenés várható a vásárlóerőben. Az orosz piacon 16 milliárd rubel éves árbevételt vár a társaság, ez 1 milliárddal több, mint amit az előző negyedévben jelzett előre.

A FÁK-országok közül Ukrajnában jelentősen visszaesett a forgalom, amit az is mutat, hogy részesedése az összes árbevételből 2 százalékra csökkent a tavalyi 5-ről. Ezen a piacon rontott várakozásán a társaság, és immár 60 százalékos, dollárban számított csökkenést vár az évben, a korábbi 40 százalékkal szemben. A FÁK-országok összesített forgalmában pedig stagnálásra számít a Richter.

A nyugat-európai piacon várhatóan 10 százalékkal nőnek a bevételek, amelyek legnagyobb részét a nőgyógyászati termékek teszik ki. Ezek közül az Esmya nevű eredeti készítmény forgalma várhatóan 47 millió eurót ér el.
A kelet-európai országokban 10 százalékos árbevétel-visszaesés várható az idén, ez kissé rosszabb előrejelzés a korábban 7-8 százalékra várt csökkenéshez képest.

Az amerikai kilátásokon viszont javított a cég, itt 5-10 százalékos csökkenést vár a korábbi 30 százalékos helyett. A kínai piacon szintén javulás várható, ott euróban 15 százalékkal nőhet a forgalom az idén, míg korábban 10 százalékos bővülést várt a társaság. A magyarországi előrejelzés is optimistább lett, korábban stagnálással, most legfeljebb 5 százalékos emelkedéssel számol a cég.

A vezérigazgató kiemelte, hogy a fedezeti hányad értéke rendkívül magas, 63,5 százalékos volt az első fél évben, ami a nagyobb árbevételnek és a kedvező árfolyamoknak köszönhető. Az év egészére 62 százalékos értéket jelzett előre.

A Richter üzemi eredménye szintén jól alakult az év első hat hónapjában, 65,3 százalékkal, 31,65 milliárd forintra emelkedett, az üzleti eredményhányad pedig 17,2 százalékra nőtt a tavaly első fél évben elért 11 százalékról. Az társaság idei várakozása szerint 13-14 százalék között lehet az éves üzleti eredményhányad.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com