Emmi: létfontosságú az informatikai eszközök tudatos használatának elsajátítása

A digitális forradalom időszakában diákoknak és tanároknak egyaránt létfontosságú az informatikai eszközök tudatos használata – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára hétfőn, a CodeWeek (Európai Programozási Hét) budapesti zárórendezvényén.

Emberi_Eroforrasok_Minisztériuma_Emmi_logoPölöskei Gáborné elmondta: a pedagógusok és tanulók közötti információs szakadék megszüntetéséhez a tanárok nyitottságára és továbbképzésére van szükség, hogy az informatika bekerüljön az iskolai módszertanba, a hétköznapok részévé váljon.

Laufer Tamás, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke kiemelte, hogy az informatikai iparág fenntartásához létfontosságú az IT szakemberek képzése, ennek ellenére azt tapasztalják, hogy a természettudományok egyre népszerűtlenebbek. Európában a pályakezdők 50-70 százaléka nem tud elhelyezkedni, ezzel szemben 500 ezerre tehető a betöltetlen informatikai állások száma, az IVSZ Magyarországon is évente 10 ezres szakemberhiányt regisztrál – mondta.

Az elnök szerint az Európa 38 országában megrendezett Codeweek remek alkalom arra, hogy megismertesse a programozás kreatív oldalát, eloszlassa az ehhez kötődő előítéleteket, és bebizonyítsa, hogy olykor a játékos oktatás vagy akár egy lelkes mentor meg tudja kedveltetni a gyerekekkel az informatikus szakmát.

Bojár Gábor, a Graphisoft elnök-vezérigazgatója szerint az egyes szakmák iránti érdeklődés hullámzó, ezért olyan példaképre van szükségük a fiataloknak, aki megmutatja, hogy az informatikai iparágban elhelyezkedni jövedelmezőbb, mint gondolták.

A zárórendezvényen több diák is bemutatta találmányát. Közöttük Kiss Bálint 17 éves középiskolai tanuló egy olyan online anyagokat összesítő, oktató eszközt dolgozott ki, amellyel bárki könnyedén megértheti és elsajátíthatja a technológiával kapcsolatos készségeket. Az innovatív tanulási módszer eddig 400 diákhoz jutott el.

Az ifjú programozó elmondása szerint azon dolgozik, hogy találmányát minél több diák használja díjmentesen Magyarországon, az első tíz készülék gyártása pedig már folyamatban van.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com