ENSZ-stratégiai fórumon vett részt az agrártárca

Az uniós partnerek közül egyedüliként a Földművelésügyi Minisztériumot (FM) hívták meg arra az ENSZ fórumra, amelyet az ENSZ közgyűlés Dél-Dél Együttműködésért felelős bizottsága, a kínai kormány és Makaó önkormányzata közösen tartott a fejlődő országok közötti tudásmegosztás és tapasztalatátadás fórumaként szolgáló Dél-Dél és háromoldalú együttműködésről - közölte az agártárca az MTI-vel csütörtökön.

Az ülésen közel 100 ország, több érintett ENSZ szervezet és a legfejlettebb országokat tömörítő OECD vett részt.

OECD

A fejlődő országok úgynevezett 77-ek csoportja stratégiai szövetségeket és hálózatokat hoz létre a Dél-Dél Együttműködés keretében számos szakterületen, így a mezőgazdaságén is.

A közlemény idézi Tóth Katalin nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárt, a delegáció vezetőjét, aki hozzászólásában elmondta: a magyar agrártárca széleskörű és aktív kapcsolatrendszert épített ki a Kelet-Európában, Afrikában, Közép- és Délkelet-Ázsiában és a Nyugat-Balkánon található partnereivel.

Kiemelte: a magyar agrártárca, támogatva az ENSZ Dél-Dél Együttműködés által megfogalmazott célok elérését, szakmai donorként csatlakozott ahhoz a hosszú távú projekthez, amely az említett régiók fenntartható mezőgazdasági fejlesztését és az élelmezésbiztonság megvalósulását célozza.

Szólt az FM és az ENSZ FAO sikeres közös ösztöndíjas programjáról is, amelynek keretében az elmúlt 7 évben már 230 fejlődő országból származó egyetemi hallgató részesült a magyar kormány ösztöndíjában, és közülük már több mint 160 hallgató meg is szerezte a mester fokozatú diplomáját.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com