Eredményes évet zárt a takarékszövetkezeti szektor

Üzletileg sikeres volt a takarékszövetkezeti szektor számára a tavalyi év; a szövetkezeti hitelintézeti integráció történetében első, az összes szövetkezeti hitelintézet üzleti adatait tartalmazó beszámoló szerint az integráció konszolidált adózás előtti eredménye 3,3 milliárd forintot tett ki, az aktívabb üzleti tevékenység és a szigorú költséggazdálkodás eredményeképpen - közölte a Takarékbank csütörtökön.

A 2015-ös beszámoló szerint a szövetkezeti hitelintézeti csoport mérlegfőösszege 2398 milliárd forintra emelkedett a csatlakozó FHB csoport állományi tételeinek bevonása miatt, amivel az integráció a magyarországi bankszektor egyik legnagyobb szereplőjévé vált.

takarékszövetkezet

A közleményben kiemelik, az informatikai fejlesztések eredményeképpen 2015 februárjától már minden takaréknál, összesen 1118 fiókban elérhetők a korszerű befektetési szolgáltatások - állampapírok és befektetési jegyek -, ezzel Magyarország legnagyobb értékpapír-forgalmazói hálózata jött létre.

Az integráció tagjai által vezetett értékpapírszámlák száma megháromszorozódott, a lakosságnak és a vállalkozói ügyfélkörnek értékesített befektetésijegy-állomány piaci értéken több mint 25 millárd forinttal nőtt, míg az állampapír-állomány több mint 130 milliárd forintos bővülést ért el névértéken.

A takarékok az új hitelek folyósítása területén növelni tudták piaci részesedésüket tavaly. Az új lakossági hitelfolyósítások volumene csaknem 50 százalékkal nőtt a 2014. évihez képest, a többi között azért, mert a szövetkezeti hitelintézeti szektor aktívan részt vett a devizahitelek kiváltásában, amelyben a takarékok piaci részesedése meghaladta a 30 százalékot.

Az integráció tovább erősítette piaci pozícióját a kis- és közepes vállalatok hitelezése területén, a szövetkezeti hitelintézetek és a Takarékbank több mint 170 milliárd forintnyi új hitelt folyósítottak a kkv-ügyfeleknek 2015-ben.

Bővült tavaly az integráció által a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak kínált hiteltermékek köre, a bővülést elősegítette az aktív részvétel is az MNB növekedési hitelprogramjában. A szektor 2015-ben megtartotta piacvezető helyét a befogadott hiteligényléseket és az átadott Széchenyi Kártyákat tekintve.

A következő időszakban kiemelt figyelmet kap a kkv szektor kiszolgálása különféle pénzügyi eszközökkel: elsősorban az MFB Pontokon elérhető visszatérítendő uniós források és egyéb hitelprogramok közvetítése az egyéni és társas vállalkozások számára, valamint a refinanszírozott és támogatott konstrukciók további értékesítése.

A lakossági szegmensben a takarékok a jelzáloghitelek dinamikus értékesítésére, valamint a csok és a kapcsolódó hitelek iránti növekvő lakossági igény kiszolgálására koncentrálnak. A megtakarítások területén a befektetési szolgáltatások iránti kereslet további élénkülése várható, ennek megfelelően elsősorban a befektetési jegyek, a kombinált betéti termékek, illetve az állampapírok értékesítése áll az idei év középpontjában - közölte a Takarékbank.

A takarékszövetkezeti szektor intézményvédelmi feladatait ellátó Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) csütörtökön tartotta éves közgyűlését. A szervezet közleménye szerint az SZHISZ mérlegfőösszege 167 milliárd forint, saját tőkéje 163 milliárd forint volt tavaly, mérleg szerinti eredménye pedig meghaladta a 12 milliárd forintot.

A közgyűlés döntése alapján a szervezet 2015. évi eredményének (a hozamok) teljes összegét a tartalékba helyezik, tovább növelve ezzel az SZHISZ vagyonát. Az integráció szavatoló tőkéje a tavalyi év végére meghaladta a 326 milliárd forintot, egyebek mellett azért, mert tavaly szeptemberben két új hitelintézet, az FHB Jelzálogbank Nyrt. és az FHB Bank Zrt. is a pénzügyi csoport tagjává vált - közölték.

A lakossági és vállalkozói ügyfelek tavaly csaknem 80 milliárd forintot meghaladóan helyeztek el új pénzt, új megtakarítást a szektorban. Több tízezer új ügyfél választotta pénzügyi partneréül a szövetkezeti hitelintézeteket, a takarékoknál 66 ezer új lakossági és 14 ezer új vállalkozói számlát nyitottak az ügyfelek - hangsúlyozták a közleményben.

A közlemény idézi Németh Lászlónét, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkárát, aki szerint az elért eredmények azt mutatják, hogy az állam jól döntött, amikor a takarékszövetkezeti szektor újjászervezését és megerősítését jelentő integrációs folyamatot alig három évvel ezelőtt elindította.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com