EU: közeleg az adókerülők végnapja?

Úgy tűnik, hogy az uniós vezetők komolyan elhatározták: az adócsalás – körmönfontabban adóelkerülés − elleni fellépés lesz a válság elleni küzdelem legújabb eszköze.

BanksAz Unió újabb lendülettel, a legnagyobb európai gazdaságok összefogásával veti magát az adókerülők elleni küzdelembe. Luxemburg és Ausztria után immár Svájc is hajlik a banktitokkal kapcsolatos megoldáskeresésre.

Herman Van Rompuy, az Európa Tanács elnöke az informális pénzügyminiszteri találkozó alkalmával bejelentette, hogy a május 22-i csúcs napirendjén az adóelkerülés elleni fellépés is szerepel majd.

Az EU hat legnagyobb gazdasága − Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Lengyelország – pénzügyminiszteri szinten már meg is állapodott arról, hogy összehangoltan tolják előre a banki transzparencia fokozásának szekerét Európában és azon kívül is.

Pierre Moscovici, francia pénzügyminiszter újságírók előtt jelentette ki: „A banktitok ideje lejárt, és ha ez a hat ország együtt mozdul, az olyan erős jelzést ad, aminek senki nem állhat ellen.”

A Reuters szerint brit kollégája, George Osborne ehhez még hozzáfűzte azt is, hogy már előrehaladott tárgyalások folynak az adóelkerülés fontos tengerentúli bástyái, a Brit Virgin-szigetek és a Kajmán-szigetek pénzügyeinek nagyobb átláthatósága érdekében is.

Ezek a kijelentések nemcsak az egzotikus és napsütötte adóparadicsomoknak jelzés értékűek, hanem Ausztriának is. Az osztrákok az egyetlenek az unió nemzetei közül, akik még nem csatlakoztak a külföldi betétekről automatikusan információt cserélők táborához, hiszen a múlt héten már Luxemburg is jelezte, hogy 2015-től beáll a sorba. Maria Fekter, Ausztria pénzügyminisztere szerint a betétekről szóló információcsere beavatkozás a magánéletbe. Emellett keményen kritizálta a G20 országait is, mert azok szerinte nem tesznek semmit a pénzmosás ellen. Még példát is hozott: a brit felségterületek mellett Delaware-t, az USA egyik „adóbarát” államát említette. Hogy is van ez? Először nem a saját portán kellene seperni? A banktitok speciel az osztrák alkotmányban is benne van...

Az osztrák pénzügyminiszter azonban hamarosan magára maradhat, mert már Svájc is engedékenyebb hangnemre váltott az ügyben: az ottani pénzügyminiszter, Eveline Wildmer-Schlumpf elmondása szerint már keresik a megoldást az EU-val fennálló konfliktusra az uniós polgárok náluk pihenő adózatlan pénzei ügyében. A svájci Finanz und Wirtschaft lap szombati számában közölt interjúban a következőket nyilatkozta: „Nem tartozunk az EU-hoz és függetlenül döntünk, de nyilvánvalóan megoldást kell találnunk a problémára.” Sőt, azt is elmondta, hogy a friss luxemburgi döntést is figyelembe veszik. A témával foglalkozó szakértői csoport jelentése idén nyáron készülhet el. Wildmer-Schlumpf hozzátette: nem javultak mostanában a feltételei annak, hogy a forrásadó kérdésében újabb partnerekkel érjenek el eredményeket. A Nagy-Britanniával és Ausztriával már megkötött szerződések megvalósítása azonban simán halad és Németországgal is folytatódnak a tárgyalások.

Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke egyébként az alábbi hasonlatokkal érzékeltette mekkora summa az az ezermilliárd euró, ami évente nem kerül be az uniós országok büdzséjébe az adócsalók miatt: „Az egész EU következő hétéves büdzséjének összege, az eurózóna ötödik legnagyobb gazdaságának, Spanyolországnak egyévi GDP-je vagy a ciprusi mentő csomag százszorosa”.

Forrás: Napi Gazdaság

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com