EU10 - Új szabályok és fellendülő közbeszerzés az uniós csatlakozás óta

Az uniós támogatások az elmúlt 10 évben jelentősen fellendítették a közbeszerzések számát és értékét - közölte a Közbeszerzési Hatóság az MTI-vel.

eu10 logoAz uniós csatlakozáskor Magyarországon a 90-es évek közbeszerzési irányelvei voltak hatályban. A 2004-es uniós irányelvek 2006. január 15-től - a régi közbeszerzési törvény átfogó módosításával - kerültek be a magyar jogba.

A teljes megfelelést a 2011-es közbeszerzési törvénnyel érte el a jogi szabályozás.

Az eljárások értéke ugrásszerűen emelkedett a csatlakozást követően. Amíg 2003-ban az eljárások összesített értéke 558 milliárd forintot tett ki, addig egy évvel később már 1129 milliárd volt, tavaly pedig már megközelítette a 2,4 ezer milliárd forintot.

Az uniós társfinanszírozásról csak 2006 óta vannak adatok a közbeszerzési kiírásokban, akkortól jelentősen megnőtt az éves átlagos érték. A 2001 és 2006 között 1012 milliárd forint éves átlagos közbeszerzési érték 2007-től a múlt év végéig évi 1632 milliárd forintra emelkedett.

Az egy évben megjelenő közbeszerzési ajánlatkérések száma 2004-ben és 2005-ben 3,5 ezer volt, 2006-ban azonban már közel 5 ezer eljárás zajlott, tavaly pedig a közbeszerzések száma megközelítette a 12 ezret. Ezekből az uniós társfinanszírozású eljárások aránya 2006-ban 18 százalékot, tavaly pedig már 51 százalékot tett ki.

A külföldi nyertes ajánlattevők arányán nem változtatott a csatlakozás, sőt csökkent a mutató. A 2004-es 2,4 százalékról a múlt évre 0,9 százalékra esett a külföldi nyertes cégek aránya. A közbeszerzések értékéhez viszonyítva a külföldi nyertesek arányát a mutató a 2004-es 3,6 százalékról 5,9 százalékra nőtt a múlt év végére.

A Közbeszerzési Hatóság keretében működő Közbeszerzési Döntőbizottság - mint független jogorvoslati fórum - megfelel az uniós jogi követelményeknek. A változások közül kiemelendő, hogy a jogalkotó 2009. április 1-től vezette be a szerződéskötési moratóriumot. Így jogorvoslati eljárás indulása esetén annak lezárultáig az ajánlatkérők csak kivételes esetben - döntőbizottsági engedéllyel - köthetik meg a közbeszerzési eljárásaikat lezáró szerződéseiket.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com